Kultúra, oktatásNagy Lili újabb díjat nyert

2016. május 14., szombat
 
Nagy Lili újabb díjat nyert

Május 8-12. között rendezték Marosvásárhelyen a VIII. Nemzetközi Egyetemista Dzsesszfesztivált. Idén az egyik benevezett a hódmezővásárhelyi Nagy Lili volt.

 

 

 

 

 

 

A Liszt Ferenc Ének-zenei Általános iskola egykori tanulója, a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban érettségizett tavaly és felvételt nyert a Kodolányi János Előadóművészet - Jazz Ének szakára, vagyis megfelelt a nevezési feltételeknek. Ugyanis a nemzetközi versenyre olyan 30 év alatti énekesek, zenészek vagy énekesekből és zenészekből álló csapatok jelentkezését várják minden évben, akik akkreditált zeneművészeti intézmények egyikének hallgatói.

A workshop-okkal, koncertekkel fűszerezett ötnapos fesztivál délutánjain nemzetközi zsűri előtt rendezték az egyes kategóriák versenyét.

Nagy Lili megnyerte a Jazz Fesztivál legjobb énekesének járó díját.

 

 

Nagy Lili számos művészeti verseny díjazottja:

2008- ban, a Csehországi Olomouc - ban rendezett nemzetközi énekfesztiválon bronz medállal díjazták.

2011-ben Szegeden, a Megyei Bicínium Éneklési Versenyen első helyezést szerzett.

2013- ban Nagykanizsán, az IDF táncvilágbajnokságon csoportjával hatodik helyezést ért el.

2008- ban Hódmezővásárhelyen megnyerte, 2009-ben, 20014-ben második volt a Városi Népdaléneklési Versenyen

2014- ben első lett a szentesi Egyházi Énekversenyen.

2014- ben Kecskeméten, a KÓTA Térségi Szintű Minősítőjén dicséret fokozatot szerzett.

A 2014-es XXIX. Kistérségi Amatőr Művészeti Fesztivál kiemelt díjazottja.

2015-ben megkapta a Kenéz Ernő operaénekes és Kenéz Heka Etelka Zenei Alapítvány által alapított Gyűrű- díjat.       

Nagy Lili számos hódmezővásárhelyi rendezvény fellépője volt. Tagja volt több könnyűzenei formációnak, többek között a New Balance-nak.

Művészi sokoldalúságára jellemző, hogy mint dalszerző, alkotóművészként is több alkalommal bemutatkozott már.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Idén is lesz Hó(l)dfény Fesztivál

Idén is lesz Hó(l)dfény Fesztivál

Összművészeti fesztivál lesz júniusban. A sétáló utcában a színpadon, a BFMK előtti területen és bent a színházteremben változatos, színes programokkal készülnek. Részletes program!
Meg kell menteni az enyészettől!

Meg kell menteni az enyészettől!

A köznyelvben csak Tájháznak hívott épületegyüttest életveszélyessé nyilvánították. Úgy tűnik darabig nem lesznek ott programok. Hogy miért nem? Íme a fényképes válasz!
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.