GazdaságMutyis vagy nem mutyis?

2017. szeptember 25., hétfő
 
Mutyis vagy nem mutyis?

Szeptember 27-én indul a Dél-alföldi Régió számára is konvektor csere pályázat. Ám úgy tűnik nem lehet válogatni a készülékek között.

 

 

 

 

 

 

Csongrád megyében is nagyon sokan elavult gázkonvektorokat használnak.  A most induló program lehetőséget nyújt a lakosság számára, hogy lakóépületekben, illetve társasházi lakásokban található elavult gázkonvektorok cseréjére.

204 211 664 forint jut a Dél-alföldi régióra, vagyis a Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében élők számára. A kb. 601 ezer háztartást érintő pályázat szeptember 27-én reggel 8 órakor indul.

 

A már több régióban elstartolt pályázati hirdetményben szereplő műszaki követelményeknek (pl. 'A' osztály) mindössze 3 gázkonvektortípus felel meg a piacon lévők közül, ám ebből kettőnek az ára messze meghaladja a 150 ezer forintot, ami az elérhető legmagasabb támogatás összeg. Így marad a FÉG konvektora, amelyre igazán megéri igénybe venni a vissza nem térítendő forrást.

 

A furcsaságra az mno.hu figyelt fel és mint írják nem ez lenne az első ilyen eset, több szakember egybehangzóan állítja, hogy a 2014 szeptemberében indult készülékcsere-programok valódi célja nem a lakosság megsegítése, hanem különféle – sokszor kormányközeli – üzleti körök nagyvonalú támogatása közpénzekből, környezetvédelmi köntösbe bújtatva.

Ez esetben a legkedvezőbb árú készülék gyártója az MFP-FÉG Kft., amelyet egy szingapúri offshore (bizonytalan tulajdonosi hátterű) cégen keresztül egyes információk szerint Felcsuti Zsolt birtokol, aki a leggazdagabb magyarok listáján a hetedik helyet foglalja el. A FÉG bevétele tavaly valamivel meghaladta a 26,2 milliárd forintot. A társaság idén tovább gyarapíthatja a hasznát, miután a hét magyarországi régióra tervezett konvektorpályázat mögött 1,5 milliárd forint központi forrás áll.

Vagyis akár milliárdos nagyságrendű összeget is zsebre tehet a szokatlanul jól időzítve, éppen a megfelelő műszaki paraméterekkel rendelkező készülékkel piacra lépő vállalat.

 

A nyertes pályázó egyébként – maximum 80 százalékos támogatási arány mellett – legfeljebb 500 ezer forintot kaphat, ami lényegében három konvektort jelent. Az elnyert összeget az új készülékek beépítését követően, utólag kapják meg a szerencsés igénylők. Az utólagos finanszírozás miatt csak azoknak érdemes pályázniuk az ilyen kiírásokra, akik maguk is képesek finanszírozni a tervbe vett beruházást, vagyis minden költséget saját zsebből kell kifizetni. Ezután lehet bízni abban, hogy az állam visszatéríti a kért összeget.

 

A szeptember 27-én 8 órától induló, a Dél-alföldi régióra, vagyis a Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében kb. 601 ezer háztartást érintő pályázatra  204 211 664 forint jut. 

 

A megfelelő FÉG készülékeknek külön weblapot is nyitottak, amelyből tájékozódni lehet a kritériumokról. (Kattintson!)

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Orbán miatt lett elege a miniszterségből Lázárnak?

Orbán miatt lett elege a miniszterségből Lázárnak?

Már háromszor osztotta meg a nyilvánossággal, hogy mit gondol politikai karrierje jövőjéről. Ha úgy adódik, inkább választókerületi feladataira koncentrálna.
Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak!

Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak!

Mi lesz amikor elhangzik ez a mondat a vásárhelyi Nagyállomásról induló tram trainen? Miért is nem lesz Kishomokon megálló?
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.