Kultúra, oktatásMűhelymunkálatok

2011. február 23., szerda
 
Műhelymunkálatok

Megnyugtatóan megoldódni látszik a fazekas és a kerámiakészítők gyakorlati oktatása a hódmezővásárhelyi Kalmár Zsigmond iskolában. Műhelyük épül a Városház utcában.

 

 

„Jól megleszünk egymással, tekintettel arra, hogy a műhelyt délelőtt a mi diákjaink, délután a főiskolai hallgatók használják majd”- mondta a Vásárhelyi Híreknek Pap András a Kalmár Zsigmond Szakiskola igazgatója. A tervek szerint ugyanis a Budapesti Kommunikációs Főiskola új hódmezővásárhelyi tagintézményében a Városház utca 1.szám alatt, az egykori Rendelőintézet épületében tágas, a fazekasság és a kerámiakészítés gyakorlati képzését elősegítő korszerű, jól felszerelt műhelyt alakítanak ki. Mint ismeretes az ország legnagyobb magán főiskolája, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola meg akarja vetni a lábát a Dél Alföldön. A Vásárhelyi Közgyűlés döntése értelmében a polgármesteri hivatal közvetlen szomszédságában, a volt rendelőintézetben kapnak helyet, amit 8 évig díjmentesen használhatnak, a felújítás költségeinek pedig 50 százalékát állja a város. A városban és térségében hónapok óta többféle marketingeszközzel magát népszerűsítő főiskola képzési palettáján többek között kézműves alapszak is szerepel. Ennek gyakorlati oktatóműhelyébe társul be a HISZK Kalmár Zsigmond iskola. Hegedűs Zoltán szakmai igazgazgatóhelyettes portálunknak elmondta az eddigi kényelmetlenséggel járó, szűkös helyen, ideiglenesen kialakított műhely helyett, körülbelül 200-300 négyzetméteres terület áll majd szeptembertől rendelkezésre. Pap András igazgató hozzátette, évek óta keresték a megoldást, mert piaci, illetve finanszírozási gondok miatt 2008-ban leállították a termelést a Keram-Pack Zrt. hódmezővásárhelyi majolikagyárában, ezzel pedig megszűnt az iskola kihelyezett gyakorlati képzőhelye is. Most viszont megnyugtató megoldást fog jelenteni a közös műhely, amit délelőtt a kalmárosok, délután a főiskolások használnak majd.  

 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.