KözéletMost aztán volt pörgés! - Eötvös báli tudósítás

2012. február 26., vasárnap
 

Igencsak próbára tette a lányok báli ruháját Földesi tanár úr koreográfiája, de az eredmény a vásárhelyi báli szezon egyik legizgalmasabb, legdinamikusabb nyitótánca lett.

 

 

Fotók: VH

 

 

Ahogy ezt instrukcióként is elmondta, „ha leesik a ruhád kilépsz belőle és táncolsz tovább!” Nos, ez majdnem meg is történt, mert az egyik lánynak leoldódott a ruha uszály része, de rögtön ott termett valaki, aki visszaerősítette. A közönség semmit sem vett észre.

 

Tavaly 56 pár, idén viszont 45 pár táncolt a HISZK Eötvös József bálján, azt is mondhatnánk, a Fekete Sas nagytermét pont ennyi táncosra  lehet „belőni”. Nem kellett több csoportot csinálni, szépen kitöltötték a parkettet. Ami újdonság volt, hogy Földes Gyula tánc- és illemtanár, a klasszikus bálok mintájára, egyenként mutatta be a párokat. Orbán István igazgató kérdésünkre, hogy mi volt számára idei bál újdonsága, rögtön ezt emelte ki. A bemutatkozás után, közel 40 perces szó szoros értelmében „pörgést” láttunk. Az idén az Eötvös iskola báli koreográfiájával debütált Földesi Gyula nem tagadta meg önmagát: menettánc helyett, dinamikus sok forgatással kombinált klasszikus lépéskombinációkra épített táncokat láttunk. Ezért aztán szinte „éltek” a báli ruhacsodák. A tánc előtt hallottam amint mondta az egyik lány, hogy a főpróbán egyszer csak azt vette észre, hogy a ruhája abroncsa a fenekéig csúszott. Izgul, hogy ez ne ismétlődjön meg.

A majd kedves anekdotává váló apró történetek mellett, az is maradandó élmény lesz, amilyen jókedvvel készültek és még nagyobb élvezettel táncolták végig a latin mixet, majd a végén a diszkósított csárdást. Igaz, a második tánc ráadásán még rátettek egy lapáttal a három meglepetés tánccal, aminek a végén, mint az a Pillanatképeinkben is látható a német polkára elvonatoztak az eötvösös diákok.

 

A táncos lányok báli ruháinak mindegyike az idei trendet követte, jó érzékkel az alakjukhoz leginkább passzoló fazont választották. Természetesen most is voltak lányok, akik percenként húzogatták a pántnélküli felsőrészt. Újdonságként egy ruhát láttunk, amely eltért a többitől, egy, Somogyi Erzsébet, Elizabeth Wonderland által tervezett ruhát, csipkével díszített, egyenes vonalú alsórésszel. Finom halványbarna átlátszó felsőrészén különösen elegánsan hangsúlyos volt a hófehér csipke. A bálozó lányok között ezúttal elenyésző volt az estélyi jellegű földig érő ruha, viszont kimagaslóan sokan voltak térd feletti, testhez tapadóban. A lányok jó alakját hangsúlyozó ruhák, egyetlen hátránya, vigyázniuk kell hogy fel ne csússzon, ezért nem igazán illik bennük nagyokat lépkedni, arról nem is beszélve, hogy az igazi gond akkor van, ha valami leesik és fel kell venni a földről…! Örömmel tapasztaltuk, mint az képeinken is látszik, többen vállalták az empire vonalú, jó esésű ruhákat, sőt, az Erzsébet Bálon már megcsodált charleston ruhák egy-egy szelídebb változata is előfordult.

 

Hogy az elmúlt évektől eltérően érzékelhetően miért volt kevesebb bálozó, arról esetleg egy gazdasági szakembert kellene megkérdezni, a hangulatról a laikus is megállapíthatta, hogy fantasztikus volt, amit a két vidám és felszabadult nyitótánc alapozott meg. A Földesi Gyula által megálmodott koreográfiában pedig jól érezhetően partner volt mind a kilencven táncos. Nekik legalább olyan maradandó élmény lett, mint szüleiknek, hozzátartozóiknak.  

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Eötvös Bál - Pillanatképek

 

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Egy éve írtuk
11 pedagógust érint

11 pedagógust érint

A Hódmezővásárhelyi Tankerületben 11-en kapták meg az értesítést a kötelező nyugdíjazásukra vonatkozólag. Országosan összesen 3700 tanárt küldhetnek el.
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

Miniszteri látogatás a vásárhelyi kórházban

Miniszteri látogatás a vásárhelyi kórházban

A megbeszélés középpontjában az egészségügyi ellátórendszert érintő problémák, a tervezett fejlesztések, valamint a működéssel kapcsolatos intézkedések álltak.

 

 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.