GazdaságMezőváriban átadták az új óvodát

2017. december 19., kedd
 
Mezőváriban átadták az új óvodát

Hódmezővásárhely és a magyar kormány támogatásával épült református óvodát adtak át ünnepélyesen kedden a Beregszászhoz közeli Mezőváriban.

 

 

 

 

 

 

 

Az átadási ünnepségen mondott köszöntőjében Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa, hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselő hangsúlyozta, hogy a mezővári Tündérkert óvoda a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében az első zöldmezős beruházásként épült gyermekintézmény Kárpátalján. Az öröm kettős Mezőváriban, hiszen az óvoda nemcsak a magyar kormány segítségével épült, hanem elsősorban az ötletgazda és kezdeményező Hódmezővásárhely megyei jogú város támogatásával - tette hozzá.

 

A hódmezővásárhelyiek mintegy 60 millió, a magyar kormány 100 millió forintos támogatásából épült óvoda jelentőségére utalva a kormánybiztos kiemelte: "nem engedhetjük, hogy itt, a Kárpát-medencében leszakadjanak nemzetrészek a társadalmi-gazdasági fejlődésben". A mezővári óvoda is azt a célt szolgálja, hogy Kárpátalján további ezer évig megmaradjon a magyar szó - mutatott rá. "Kálvinista reformátusként szólva" jelképesnek nevezte, hogy a Kárpátaljai Református Egyházkerület közreműködésével létesült óvoda a reformáció 500. évfordulóján épült, hiszen - mint fogalmazott - Mohács után a református prédikátorok voltak azok, akik hitet és reményt adtak a lét-nemlét határán lévő magyarságnak.

"Legyen jelzés a mezővári óvoda megépülése arra, hogy bármilyen nehéz, időnként kilátástalan is a helyzet Kárpátalján az ukrán mindennapok valóságában, az anyaország, a magyar kormány mindig a kárpátaljai magyarság mellett áll, mindig segítő kezet fog nyújtani" - hangsúlyozta befejezésül Grezsa István, jelezve, hogy a nap folyamán az eddigi 18 után további három, a magyar kormány támogatásából felújított magyar óvodát fog átadni Kárpátalján.

 

Hegedűs Zoltán, Hódmezővásárhely alpolgármestere beszédében azt emelte ki, hogy az óvoda megnyitása önmagán túlmutató esemény: "egy megvalósult álom, az összefogásnak és a hitnek a jelképe, hiszen a kárpátaljai magyarokkal együtt hisszük, hogy a magyaroknak nemcsak múltja és jelene, hanem jövője is van ezen a vidéken."
Emlékeztetett arra, hogy az összefogás 2015-ben indult, amikor a hódmezővásárhelyiek átadták a városban gyűjtött pénzadományt a mezővári óvodának. A hódmezővásárhelyi televízió által az óvodáról akkor készített felvételeket látva Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter felvetette, hogy támogatni kellene egy új óvoda megépítését Mezőváriban, amelynek nyomán a hódmezővásárhelyi önkormányzat gyűjtést kezdeményezett - tette hozzá. "Nagyon büszke vagyok arra, hogy ez a legsikeresebb adománygyűjtési akciója volt Hódmezővásárhelynek, mivel több mint 50 millió forint gyűlt össze készpénzben, és voltak természetbeni felajánlások is" - mondta, köszönetét fejezve ki az óvodaépítést anyagilag támogató 800 hódmezővásárhelyi magánszemélynek, a városban működő vállalkozásoknak és civil szervezeteknek.  (Erről olvashat a lap alján!)

"A nyolcvan férőhelyes, egy év alatt megépült mezővári óvoda kézzel fogható bizonyítéka annak, hogy mi, hódmezővásárhelyiek komolyan gondoljuk azt, hogy nemzettestvéreinket segíteni kell országhatáron belül és kívül is" - mutatott rá befejezésül Hegedűs Zoltán, aki 200 személyes étkészletet, mesekönyveket és karácsonyi ajándékokat is átadott az óvodának.

Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke köszönetet mondott a magyar kormánynak a kárpátaljai magyar óvodák megújításáért és Hódmezővásárhelynek a mezővári óvoda építéséhez nyújtott támogatásért. Reményét fejezte ki, hogy a Beregszászi járás és egész Kárpátalja egyik legkorszerűbb óvodája Mezőváriban magyar szellemiséggel telik meg.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Vásárhelyi segítséggel kész az új egyházi óvoda Mezőváriban


 

 
 
Forrás: MTI
VH
 

Olvassa el ezt is!

Diadallal akarnak búcsúzni az óévtől

Diadallal akarnak búcsúzni az óévtől

Idén utoljára lép pályára a Vásárhelyi Kosársuli csapata. A kék-sárgák december 20-án,szerdán a PVSK-Kronosz Kiadó együttesét fogadják.

Profitmilliárdok jó hátszél segítségével

Profitmilliárdok jó hátszél segítségével

Egy hódmezővásárhelyi cég érte el a megyében a legnagyobb árbevételt. Ez talán csak a gazdasági életben járatosaknak nem meglepő.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Vásárhely közelében is gyújtogatott

Vásárhely közelében is gyújtogatott

Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 

És ezt már olvasta?

Márky-Zay Péter Brüsszelben
Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

 
Győzött a Kosársuli a Győr ellen
Győzött a Kosársuli a Győr ellen Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.