KözéletMerkelért rajong a 100 éves Margitka

2013. július 22., hétfő
 
Merkelért rajong a 100 éves Margitka

Unokahúga Csorbáné Tóth Marianna állítása szerint a Vásárhelyi Hírek honlapján megjelent cikkünk nyomán „felkapta a média” a most 100 éves nagynénjét, Zsoldos Margitot.

 

 

 

 

Az egykori pedagógus kerek születésnapja alkalmából megjelent cikkünk után a televízió, a Délmagyarország, most pedig az ország egyik legolvasottabb bulvárlapja, a Bors két újságírója faggatta a sokat megélt Margitkát. A cikk nemcsak az újságban, hanem a Bors online változatában is megjelent. Íme:

 

 

14 évesen majdnem vízbe fulladt, később TBC-s lett, mégis megérte a 100. életévét Zsoldos Margit. Roppantul élvezi az életet, és még húsz évre tervez.

Hódmezővásárhelyen takaros kis házában él Margit néni. A magyar-német szakos tanár 1913. június 13-án, ráadásul pénteken született, mégsem hisz a babonákban.

– Én már annyi mindent túléltem, hogy nem félek semmitől – jelenti ki a kiváló fizikai és szellemi erőben lévő asszony. Pedig 14 éves korában nagynénje húzta ki a Tisza habjaiból, később pedig TBC-s lett, négy évet töltött szanatóriumban. 55 évesen nyugdíjazták, de még 92 éves korában is voltak magántanítványai.

– Nagyon megszerettem a német nyelvet. Kedvenc politikusom, Angela Merkel felszólalásait sem hagynám ki semmi pénzért. Ő egyszerű, céltudatos asszony, neki elhiszem, hogy Németország érdekeit tartja szem előtt – mondja Margit néni. Lapunk ajándékot is vitt Margit néninek a budapesti német nagykövetségről. – Ezt a könyvet biztosan elolvasgatom – lapoz bele a német nyelvű Tények Németországról című kötetbe.

Kérdésünkre, mi volt életében a legboldogabb időszak, eltűnődik. – Én mindig a munkámnak éltem. Nem mentem férjhez, gyermekem sem született… Talán az a pár nap volt a legszebb, amikor 1956-ban kitört a forradalom. Akkor úgy éreztük, megváltozhat a világ.

Margitka nyugodt természetének tulajdonítja, hogy megérte a százéves kort. – Bár már erősen romlik a szemem, rossz a hallásom és fáj a térdem, úgy 10-20 évre tervezek előre.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

100. születésnapját ünnepli Zsoldos Margit

 

Olvassa el ezt is!

Most mindent megtudhat a digitális átállásról

Most mindent megtudhat a digitális átállásról

Főként az idősebbek számára egyetlen szórakozási lehetőséget jelentő tévézés kerülhet veszélybe, ha nem kezdenek hozzá a digitális adás vételéhez szükséges készülékek beszerzéséhez.
Kiállítás az egykori hagyatéki vita képeiből

Kiállítás az egykori hagyatéki vita képeiből

Vásárhely leghíresebb szülötte, Tornyai János több mint félszáz, döntően magántulajdonban lévő, regénybe illő sorsú képeiből nyílik emlékkiállítás pénteken. Egy különös történetet olvashat! 
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...