GazdaságMennyit kell ma dolgozni egy vásárhelyi ingatlanért?

2021. szeptember 13., hétfő
 
Mennyit kell ma dolgozni egy vásárhelyi ingatlanért?

A tavalyi év eleje óta tartó pandémiás időszak ellenére sem mondhatjuk azt, hogy hazánkban ingatlanpiaci válság lenne.

 

 

 

 

 

 

 

 

Igaz, a járvány megjelenése felerősítette a 2019-es ingatlanpiaci korrekciót, melynek hatására valamelyest csökkentek a kínálati árak. Azonban – mint már láthattuk – a 2021-es év az előrejelzéseket túlszárnyaló drágulást hozott az új- és használtingatlan-piacra.

 

De mégis hányszorosa egy vásárhelyi ingatlan a mai átlagfizetésnek, és mennyi ideig kell spórolni egy családi házra, esetleg egy tégla- vagy panellakásra?

 

Dráguló vásárhelyi lakáspiac

 

A település ingatlanpiacán – a várakozásokhoz mérten – az elmúlt nyolc hónap alatt 3%-os az áremelkedés mértéke a meghirdetett lakóingatlanok esetében. Az első negyedévben egy erőteljesebb drágulás vette kezdetét, azonban a második negyedévben az átlagos négyzetméterár korrekciónak indult. A nyári hónapok mégis újabb lendületet adtak az ingatlanpiacnak, ám augusztusra újbóli korrekció indult meg a négyzetméter árak esetén.

 

A Hódmezővásárhelyen meghirdetett kertes házak átlagos négyzetméter árát az idén stagnáló tendencia jellemzi, ellentétben az országos trendfordulóval, amely a családi házak kétszámjegyű drágulását mutatja – feltehetően az állami lakossági támogatások és a pandémiás időszak okozta karantén-hatás eredményeképp. Ezzel szemben a lakáspiac folyamatos drágulást mutat mind a tégla-, mind a panellakások esetében. Míg idén a tégla építésű lakások átlagos négyzetméter ára 3,7%-os emelkedést mutat, addig a panellakások esetében a drágulás mértéke több, mint 7%.

 

 

 

 

 

Átlagfizetésből ingatlan? Ennyi ideig kell spórolni rá


Az ingatlannet.hu hirdetési portál megvizsgálta, hogy a KSH által megállapított, kedvezmények nélkül számolt nettó átlagfizetés – azaz 293 ezer forint – hányszorosát éri egy ingatlan Hódmezővásárhelyen.

 

A családi házak négyzetméterenkénti átlagára 2021 augusztusában 215 ezer forint volt, egy átlagos paraméterekkel rendelkező ingatlan kínálati ára pedig 25 és 30 millió forint körül mozog, állapottól, alapterülettől és elhelyezkedéstől függően. Így, a nettó átlagkeresetet alapul véve csaknem nyolc és fél évnyi havi fizetést kellene félretenni egy családi otthonra.

 

A lakáspiacon az átlagos négyzetméterár valamivel magasabb, mint a családi házak esetében, augusztusban átlagosan 292 ezer forintba került egy lakás négyzetmétere. A téglalakások esetében az egy négyzetméterre jutó átlagár augusztusban 300 ezer forint volt, míg a panellakások esetében 285 ezer forint. A hódmezővásárhelyi ingatlanpiacon egy 60 négyzetméteres téglalakás a nettó átlagkereset 71-szerese, míg egy 50 négyzetméteres panellakás 50-szerese a havi átlagfizetésnek.

 

Tovább drágulnak a vásárhelyi ingatlanárak?

 

Egyes ingatlanpiaci előrejelzések szerint további áremelkedés várható még az év hátralévő részében, ám a statisztikák inkább a kínálati árak korrekcióját vetítik elő hosszabb távon. E tendencia az országos statisztikákban is jól látható, a meghirdetett lakóingatlanok esetében mért átlagos négyzetméter árat május óta stagnálás jellemzi.

 
 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Hatalmas tűz volt Aranyágban

Hatalmas tűz volt Aranyágban

Egy 1200, egy 700 istálló és egy 170 négyzetméteres épület égett le, amelyben kétszáznál több sertés pusztult el. 2015-ben ugyanitt szintén volt istállótűz, akkor 53 állat fulladt meg.

Nosztalgia vonatozás a hétvégén

Nosztalgia vonatozás a hétvégén

A retro hétvégén Szeged és Békéscsaba között szinte minden személyvonat retro szerelvényként közlekedik.
Korszerű belgyógyászati és gyermekosztály épül

Korszerű belgyógyászati és gyermekosztály épül

A kórházban az eszköz, a humánerőforrás és tavasszal már az épített infrastruktúra is rendelkezésre áll ahhoz, hogy eredményes gyógyító munka folyjon.
Tűzifa vásárlás okosan

Tűzifa vásárlás okosan

Ismét aktuális. Néhány tanács, mire kell vigyázni, ha házaló kereskedők, vagy internetes hirdetésekben, illetve ingyenes újságokban kínálnak megvételre olcsó tüzelőt.
 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.