Kék hírekHatalmas tűz volt Aranyágban

2021. szeptember 16., csütörtök
 
Hatalmas tűz volt Aranyágban

Egy 1200, egy 700 istálló és egy 170 négyzetméteres épület égett le, amelyben kétszáznál több sertés pusztult el. 2015-ben ugyanitt szintén volt istállótűz, akkor 53 állat fulladt meg.

 

 

 

 

 

 

Sikerült elfojtani az istállótüzet Hódmezővásárhelyen, az Aranyág Kertben. Csütörtök délután kigyulladt több épület az állattartó telepen, a nagy erőkkel helyszínre érkező tűzoltók megakadályozták a lángok továbbterjedését, majd eloltották a tüzet - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a Vásárhelyi Híreket.

 

Molnár Krisztina elmondta, a helyszínre orosházi, szentesi, makói, csongrádi és szegedi hivatásos tűzoltók egy ezerkétszáz és egy hétszáz négyzetméteres istállót,  valamint egy 170 négyzetmétetes húsfeldolgozót oltottak. Az egyik épületben kétszázhetven sertést neveltek, melyek közül mintegy negyvenet sikerült kihajtani a szabadba.

 

A tűzoltóság hét gázpalackot vittek ki az épületekből és visszahűtötték az egyik istálló melletti gáztartályt. Estére körülhatárolták a tüzet, megmentettek a lángoktól egy tejházat, egy gabonatárolót, egy szénatárolót és egy istállót. Az oltás az esti órákig tartott.

A tűz okának vizsgálatát megkezdték.

 

Molnár Krisztina megerősítette a Vásárhelyi Hírek információját, amely szerint 2015. áprilisában már volt egy hatalmas tűz ugyanezen a telepen. Erről a Vásárhelyi Hírekben is részletesen beszámoltunk. Akkor egy ötven méter hosszú, tizenöt méter széles istállóban nyolcvannyolc jószág volt kikötve, és mintegy felüket sikerült kimenekíteni. A lángok a nagy szél miatt gyorsan terjedtek. A tűzesetben 49 szarvasmarha, 3 borjú és 1 ló pusztult el.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Nosztalgia vonatozás a hétvégén

Nosztalgia vonatozás a hétvégén

A retro hétvégén Szeged és Békéscsaba között szinte minden személyvonat retro szerelvényként közlekedik.
Döntőt játszott a felnőttcsapat a Viharsarok Kupán

Döntőt játszott a felnőttcsapat a Viharsarok Kupán

A Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli felnőttcsapata Békéscsabán járt a hétvégén. Két Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli-játékos is bekerült a felkészülési torna álomötösébe.
Mennyit kell ma dolgozni egy vásárhelyi ingatlanért?

Mennyit kell ma dolgozni egy vásárhelyi ingatlanért?

Dráguló vásárhelyi lakáspiac. A tavalyi év eleje óta tartó pandémiás időszak ellenére sem mondhatjuk azt, hogy hazánkban ingatlanpiaci válság lenne.
Tűzifa vásárlás okosan

Tűzifa vásárlás okosan

Ismét aktuális. Néhány tanács, mire kell vigyázni, ha házaló kereskedők, vagy internetes hirdetésekben, illetve ingyenes újságokban kínálnak megvételre olcsó tüzelőt.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.