KözéletMeleg étel Vásárhelyen is a Tavaszi Szünetben

2016. március 18., péntek
 
Meleg étel Vásárhelyen is a Tavaszi Szünetben

Az eddig beérkezett kérelmek alapján a tavaszi iskola szünetben napi 150 adag meleg étellel készül a Hód Menza Kft.

 

 

 

 

 

Országosan több százezer rászoruló gyermek részesülhet ingyenes étkezésben a jövő héten kezdődő tavaszi szünetben. Ez lesz ugyanis az első olyan iskolai szünidő, amikor az önkormányzatoknak biztosítaniuk kell minden hátrányos és halmozottan hátrányos tanuló térítésmentes étkezését.

 

Tavaly, amikor az önkormányzatoknak még pályázniuk kellett a nyári szünet alatti ingyenes étel fedezetére, adományokkal kiegészítve Hódmezővásárhely 900 gyermek étkeztetését biztosította. Idén viszont a településeknek már nem kell pályázniuk, hogy részt vehessenek a programban, ezt a feladatot minden önkormányzatnak el kell látnia.

 

A szünidei, térítésmentes étkezésben minden 14 év alatti iskolás, óvodás és bölcsődés gyermek részesülhet. 

A Vásárhelyi Hírek megtudta, nemcsak azok a rászoruló gyerekek számíthatnak mindennapi meleg ételre, akik bölcsődébe vagy óvodába járnak, hanem azok is, akiket még nem írattak be, vagyis a három év alattiak számára is biztosítja az önkormányzat a meleg ebédet. A települések által nyújtott étkezés költségeit az állam – az adott település adóerő-képességétől függően – akár teljes egészében állja, a tavalyi 3 milliárd forint után 2016-ban már 4,5 milliárdot fordít erre a költségvetésből, ami ötvenszázalékos emelést jelent.

 

Az ingyenes szünidei étkezést a szülőnek kellett kérelmeznie, és a jegyző állapította meg a rászorultságot.

Lapinformációk szerint az önkormányzatok már leadták az illetékes hivatal részére, hogy saját településükön hány gyermek számára kértek a családok meleg ételt, jelenleg ennek összegzése zajlik.

Információink szerint Hódmezővásárhelyen ez a szám 150 felett lesz. Ennyien kapnak a március 24-én, csütörtökön kezdődő és március 29. keddig tartó Tavaszi Szünetben meleg ételt. Az első tanítási nap március 30. szerda.

 

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A múlt megismerésének fontossága

A múlt megismerésének fontossága

Március 17-én együttműködéséről megállapodás jött létre a VERITAS Történetkutató Intézet és az Emlékpont között. Közös célok, kutatási programok, publikációk, rendezvények.
Hozzáértő tárgyalópartnereket követelnek

Hozzáértő tárgyalópartnereket követelnek

Lázár János Miniszterelnökséget irányító minisztert is elfogadnák tárgyalópaertnernek, és olyan szakértőt, egy kormánydelegáltat, aki ért a közoktatáshoz. 
Négyéves a tramtrain

Négyéves a tramtrain

Eddig több mint 93 alkalommal kerülhették volna meg a Földet az Egyenlítő mentén, de akár közel ötször is megjárhatták volna oda-vissza a Föld-Hold távolságot.
A Kosársuli feljött a tabella 7. helyére

A Kosársuli feljött a tabella 7. helyére

Másfél hónap után ismét hazai pályán játszott bajnokit a Vásárhelyi Kosársuli, és zsinórban négy elveszített mérkőzést követően újra nyerni tudott.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 46. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
A Wenckheim kastély ügy - epilógus
A Wenckheim kastély ügy - epilógus A pályázat támogatást kapott, így a kastély teljes fenntartása Békés vármegye kezébe került. Közel egymillárd lesz a további felújításra.
 
Eljárás indult egy hódmezővásárhelyi férfival szemben
Eljárás indult egy hódmezővásárhelyi férfival szemben Megöléssel fenyegette volt élettársát, illetve egy csákánnyal megsebesítette a nő egyik ismerősét.
 
Egy nappal hosszabb lesz a a DEJA VU Fesztivál 2026-ban
Egy nappal hosszabb lesz a a DEJA VU Fesztivál 2026-ban Minden eddiginél nagyszabásúbb koncepcióval tér vissza 2026-ban Magyarország legnagyobb retro fesztiválja. Kezdődik a bérletárusítás.
 
Árakat emel az önkormányzat
Árakat emel az önkormányzat

A kormányzati elvonások és inflációs terhek miatt, illetve az új, költségnövelő állami előírásokra és adminisztratív terhekre való tekintettel.

 
Idén is jön a város Mikulása
Idén is jön a város Mikulása Hódmezővásárhely Önkormányzata a tavalyi évhez hasonló összegben idén is hozzájárult a városi fenntartású óvodák játékvásárlásához.
 
Már csak a 10. helyen a Kosársuli
Már csak a 10. helyen a Kosársuli A visszatérő Borbáth Balázs ponterős játéka ellenére 90-81-re kikaptak a csabaiaktól, akik így a Hepp-kupa után ismét győzelmet ünnepelhettek a Kosársuli ellen.