KözéletHozzáértő tárgyalópartnereket követelnek

2016. március 16., szerda
 
Hozzáértő tárgyalópartnereket követelnek

Olyan tárgyalópartnereket szeretnének, akik a költségvetési források fölött is diszponálnak- jelentette be egy interjúban március 15-én Pukli István.

 

 

Fotó: MTI

 

 

A Teleki Blanka Gimnázium igazgatója elfogadná Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, vagy Lázár János Miniszterelnökséget irányító minisztert is, és szeretne egy olyan szakértőt, egy kormánydelegáltat, aki ért a közoktatáshoz. Ha ezeket a feltételeket nem teljesíti a kormány, akkor a március 30-i tiltakozást sztrájksorozat követheti, és ezek már nem csak egyórásak lesznek

 

A konstruktív tárgyalások követelése mellett, bocsánatkérésre szólította fel a kormányfőt és az államfőt a keddi oktatási demonstráción Pukli István iskolaigazgató, aki ezek elmaradása esetére egyórás országos pedagógussztrájkot helyezett kilátásba a Kossuth téren elmondott beszédében.

 

A Teleki Blanka Gimnázium igazgatója szerint az oktatás átalakításáról "valóban tárgyalni képes" kormányzati delegáció felállítására van szükség, valamint arra, hogy a kormányfő és az államfő kérjen bocsánatot "az elmúlt hat évben megalázott emberektől". Ha ez nem történik meg március 23-án éjfélig, akkor március 30-ára egyórás sztrájkot hirdetnek - mondta a teret megtöltő legalább 30 ezer tüntető előtt. Hozzátette: erre az egy órára "leáll az élet", és kimennek majd az iskola épülete elé. Ha nem érnek el eredményt, akkor az egy óra két hét múlva már két óra, aztán három óra lesz, és így tovább - jelezte.

Az iskolaigazgató követeléseikről a sajtó nyilvánosságra előtt tárgyalna, szerinte hozzáértő és humánus emberekre van szükség, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Palkovics László oktatási államtitkár lejáratta magát, és a billegő, törött lábú kerekasztalt ki kell cserélni megbízható tárgyalóasztalra, és valódi társadalmi párbeszéd valósuljon meg - fűzte hozzá. 

Szavai szerint a demonstráción velük volt "lélekben" a társadalom 75 százaléka, a Fidesz-szavazók 67 százaléka, 950 intézmény, 70 támogató szervezet és 35 ezer magánember. A Tanítanék Mozgalom kezdeményezésére létrejött tüntetésen a szervezők közlése szerint egyébként 50-80 ezren vettek részt.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Kiss-Rigó László Vásárhely Díszpolgára lett

Kiss-Rigó László Vásárhely Díszpolgára lett

Püspöksége alatt került egyházi fenntartásba Vásárhelyen a jelenlegi Kertvárosi Katolikus Általános Iskola és a Kertvárosi Katolikus Óvoda.

Két napig lehet módosítani a középiskolát

Két napig lehet módosítani a középiskolát

Március 16-án és 17-én új tanulmányi terület felvétele is lehetséges, ám csak olyan középfokú iskolában, amely a tanulói adatlapon már korábban is szerepelt.
Tanévi menetrend 2026/2027

Tanévi menetrend 2026/2027

Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
Vásárhelyen született Antal Imre

Vásárhelyen született Antal Imre

Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.