Kék hírekMegunta a tekerést

2016. május 11., szerda
 
Megunta a tekerést

Megunta a tekerést, de nagy meggondolatlanság volt a jól bevált lábhajtásút, Dongó motorosra cserélni. Nemcsak a magas benzinárak lesz a büntetése.

 

 

 

 

 

 

A kamerafelvételen látható kerékpáros férfi azzal gyanúsítható, hogy március 13-án a Hódmezővásárhely, Ferenc utca 7. szám alatti társasház udvarára a nyitott kapun bement, és az ott levő Dongó motoros, fekete, férfivázas-kerékpárt eltulajdonította. Az elkövető saját kerékpárját a helyszínen hagyta, így a rendőrök keresik a képen látható, bordó, nőivázas-bicikli tulajdonosát.

 

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható férfit, vagy az általa használt kerékpárt felismeri, jelentkezzen személyesen a kapitányság bűnügyi osztályán, vagy hívja a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06/62/562-423-as telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett, tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

 
 
VH-police.hu
 

Olvassa el ezt is!

Tánc az életük

Tánc az életük

Két dobogós helyezés, két versenyen. A hódmezővásárhelyi Balogh Csaba Richárd - Pető Gabriella páros nagy célok érdekében napi 5-6 órát edz.
Nincs baja a visszavitt telefonoknak

Nincs baja a visszavitt telefonoknak

Tömegesen veszik vissza a hibátlan telefonokat.  Négyből három garanciális készüléknek semmi baja azon kívül, hogy a használója túl sok alkalmazást telepített rájuk.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.