SportTánc az életük

2016. május 9., hétfő
 
Tánc az életük

Napi 5-6 óra edzés, ami a hétvégeken - ha nincs verseny - „csak” 3-4 óra. Ez az elhivatottságról árulkodó egész heti munka, a két szakember: Moczó János és Őze László edzőkkel szép eredményekben kamatozódik.

 

 

 

 

 


Mint legutóbb május 7-én Székesfehérváron, a Lászlóvill Kupa táncversenyen. 24 kategóriában klubközi versenyen mérhették össze tudásukat a párosok. Balogh Csaba Richárd - Pető Gabriella páros a Felnőtt C standard kategóriában második helyezést ért el.

 

A Promenád Táncsport Egyesület táncosai egy nappal később, már Budapesten léptek parkettre, a V. Danza Kupán. Itt 33 kategóriában indultak az ország minden részéből érkezett táncosok. A hódmezővásárhelyi páros szintén Felnőtt C standard kategóriában a dobogó legfelső fokára állhatott.

 

A most 18 éves Balogh Csaba Richárd a Németh László Gimnáziumba jár, még egy éve van az érettségiig. Partnere a 16 éves Pető Gabriella tavaly szeptembertől a Corvin Szakképző Iskola tanulója. Ötödik éve táncolnak együtt.

„Számomra magát az élete jelenti a tánc”- foglalta össze tömören az érzéseit Balogh Csaba Richárd a Vásárhelyi Híreknek.

Hozzátette, párjával nagy céljuk a világbajnokság, addig pedig növelni a pontszámokat, egyre feljebb jutni a ranglistán, vagyis további sok-sok edzés.

És persze verseny, ami legközelebb május 21-én Szentlőrincen a Szigo Kupa, majd június 18-án Szegeden a Szőke Tisza WDSF Nemzetközi Táncverseny lesz.

 

Olvassa el ezt is!

Az első - két - fecske

Az első - két - fecske

Csongrád megyében hódmezővásárhelyi szolgáltató mellett Szegeddel is tárgyalnak a helyi távhőtársaság átvételéről.
Bajnokavató gála Vásárhelyen

Bajnokavató gála Vásárhelyen

Érem került a bajnokok nyakába: az NBII Délkeleti csoportjának győztese lett a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club Felnőtt és Junior csapata. Sok képpel!
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.