GazdaságMegújuló vásárhelyi rendelők

2016. december 29., csütörtök
 
Megújuló vásárhelyi rendelők

Négy háziorvosi rendelő felújítását tervezik a Területi Operatív Program finanszírozásával. Az összesen 352 milliós beruházásról május 25-én Hegedűs Zoltán tájékoztatta a Vásárhelyi Híreket.

 

 

Fotó: VH

 

 

Az alpolgármester, aki egy személyben a rendelők felújításának projektmenedzsere tájékoztatása szerint az igényelt támogatásból 12 háziorvosi praxishoz és egy helyszínen a védőnői szolgáltatáshoz tartozó 4 épület felújítására és korszerűsítésére kerül sor.

 

A négy rendelő egyike az Agyag utcai, amelyre a legtöbbet: 158 milliót szánnak, mert szinte a 4 falig visszabontják az épületet, hogy korszerű több praxist kiszolgáló rendelő épüljön. Ebben az épületben védőnői szolgálat is működik.

 

Az alpolgármester elmondta, a Tornyai utcai rendelőre 38 milliót, a Rárósi utcaira 28,7 milliót, a Széchenyi térire pedig 51,8 milliót irányoztak elő.

A beruházás során infrastruktúrafejlesztés, akadálymentesítés és energiahatékonysági korszerűsítés történik. Az akadálymentesítés, új járdaszakaszok kialakítása mellett, az épületekben akadálymentes vizesblokkokat is kialakítanak.

Az energiahatékonysági korszerűsítéseket és fejlesztéseket hőszigetelésekkel, nyílászáró cserékkel, tetőszerkezet javításokkal, egyéb gépészeti rendszerek kiépítésével, és az elektromos hálózatok cseréjével biztosítják.

 

Bár papíron a projekt 2016. szeptember 1-jén kezdődött és az egészségügyi szolgáltatókkal történő egyeztetés és igényfelmérés megtörtént, a jogerős építési engedélyek és a kiviteli tervek rendelkezésre állnak, jelenleg még csak az építési kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás előkészítése van folyamatban. A tervek szerint a 4 rendelő felújítása 2018. augusztus 31-ével zárul.

 

A jövőre kezdődő építkezések alatt a rendelések ideiglenesen máshol lesznek.  

 

Olvassa el ezt is!

Ajtony földje volt ez

Ajtony földje volt ez

Januárban Csomorkányról lesz szó a Tornyai Múzeum régészeti előadásán. A romokról az első leírás 1870-ben látott napvilágot, Rómer Flóris tollából.

Munkaszüneti napok 2017-ben

Munkaszüneti napok 2017-ben

Az már most is látszik, hogy legkevesebb öt hosszú hétvége lesz 2017-ben. Ezeken túl, két alkalommal szerdára fog esni az ünnepnap.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.