GazdaságMegújulhat a 47-es egy része

2014. június 16., hétfő
 
Megújulhat a 47-es egy része

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában a 47. sz. főút fejlesztése Csongrád megyében várhatóan július végén elindulhat.

 

 

 

 

A korszerűsítés három részben, több mint 60 km hosszan Békéscsaba elkerülő–Orosháza elkerülő, Orosháza elkerülő-Hódmezővásárhely között, valamint Algyő-Szeged között valósulhat meg.

A közel 19,7 km hosszú csongrádi szakaszon a burkolaterősítési munkálatok mellett, önálló, a közúttal párhuzamos, kétirányú forgalmú kerékpárutat alakítanak ki.

 

A Kakasszéki-csatorna felett kerékpáros hidat építenek, valamint összesen 27 helyen felújítják a tömegközlekedési megállóhelyeket. A Csongrád megyei szakasz kivitelezését a legolcsóbb ajánlatot adó Duna Aszfalt Kft. nettó 7.948.184.031 forint értékben végzi.

A 7 km hosszú Algyő – Szeged közötti szakasz 7 km 11,5 tonnás burkolatmegerősítés során korszerűsítik az algyői Tisza híd előtti 2x1, az algyői Tisza híd és az Algyő, Vásárhelyi u. közötti 2x1, valamint az Algyő, Vásárhelyi u. és az M43 autópálya közötti 2x2 sávos szakaszt.

 

Az első két ütem építése július végén megkezdődik, az Algyő-Szeged között forrás rendelkezésre állása esetén ősszel elindulhat. A beruházás az Új Széchenyi Terv keretében uniós források segítségével valósul meg. 2015 év végén már a felújított úton közlekedhetnek az autósok és a kerékpárosok egyaránt.

 
 
VH - NIF
 

Olvassa el ezt is!

Bűnre csábította a kiskorút

Bűnre csábította a kiskorút

Még tavaly augusztusban a vásárhelyi rendőrök egy éjszakai autós üldözés után  az Algyői hídnál kacsolták le a tolvajokat.

 

Tram-train keringő

Tram-train keringő

Budapest közlekedési fejlesztései kapcsán az utóbbi napokban több cikk is megjelent a Hódmezővásárhely és Szeged között tervezett tram-trainről.

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.