Kultúra, oktatásMegnőtt a VTV nézettsége

2014. november 8., szombat
 
Megnőtt a VTV nézettsége

Néhány éve a kereskedelmi televíziók mindent elsöprő nyomulását látva, a helyi televíziózás kiszorulását jósolták, sőt a szkeptikusok "a sírjára meg is rendelték a koszorút.”

 

Fotó: VH

 

Az országban sok helyen meg is szűnt a helyi TV, aminek nem csak anyagi okai voltak, hanem a kábeltévé, illetve az olcsó parabolás Digi TV elterjedése.

A Vásárhelyi Városi Televízió azonban minden recessziós viszonyt túlélt, sőt - komoly beruházással - előre menekült. Igaz, jobb éveiben 1997-2002 körül voltak időszakok, amikor a 8-10 témát feldolgozó napi Híradó mellett, hetente 4-5 féle egyórás magazin, minden este mozifilm volt műsoron. Be kellett azonban látni, hogy ezt a fajta műsorstruktúrát a város nem tudta eltartani, miközben a kereskedelmi TV-k folyamatosan a saját csatornáik nézettségéért milliárdokat költenek. Bár ennek a valós kulturális értékén el lehet vitatkozni.

 

Ebben a "média közegben" a VTV vezetése csak a helyi témákra fókuszál, ahogy Rókus Ákos ügyvezető, a Vásárhelyi Híreknek tavalyi kinevezésekor megfogalmazta: „Meggyőződésem, hogy más lehetőségei vannak egy helyi televíziónak, mint az országos lefedettségű kereskedelmi csatornáknak. A Vásárhelyi Televíziónak állandó kapcsolatot kell kiépítenie a lakossággal, műsorkínálatát lehetőség szerint minél jobban a nézőközönség igényeihez kell igazítania.”  

Az eltelt időszak statisztikái igazolják a koncepció helyességét, amit a Forecast Research Piackutató cég felmérése meg is erősít.

A cég véletlenszerű mintavétellel Hódmezővásárhelyen és szűkebb vonzáskörzetében, a felnőtt lakosság körében a megkérdezettek (500 fő) viszonylag nagy hányada, 38 százaléka szokta nézni a VTV-t. Ez az arány egy helyi, városi televízió esetében kiemelkedően jónak mondható. (Ez a statisztikai adat a helyi rádiókat hallgatók átlagos számát is meghaladja!)

Azoknak, akik figyelemmel követik a városi tévé adását, nagyobb részük a helyi hírek után is érdeklődik. 34,4 százalék leginkább havonta néhány alkalommal teszi ezt; 27,6 százalék hetente többször, 19,8 százalék pedig általában mindennap nézi a helyi hírekkel kapcsolatos adásokat. A Vásárhelyi Televízió műsorait figyelemmel követők között a legnépszerűbb adás a Híradó, amelyet 81,1 százalékkal vezet. A Vásárhelyi Magazin műsort 31,6 százalék, a Székkutasi Magazint pedig 10,0 százalék kíséri rendszeresen figyelemmel.

 

A Forecast Research Piackutató budapesti székhelyű cég 1991 óta - a mostanitól eltérő elnevezéssel önkormányzatok, Polgármesteri Hivatalok megbízásából rendszeresen végez lakossági ügyfél-elégedettségi vizsgálatokat, lakossági közvélemény-kutatásokat – szerte az országban. Ezek a kutatások (a megkérdezett ügyfelek véleményének alapján) többnyire a Polgármesteri Hivatalban folyó ügyintézés minőségének, színvonalának vizsgálatára, illetve egyéb lakossági véleményekre fókuszál.

 
 
B. Szabó Zoltán
 

Olvassa el ezt is!

A halálos rongyláb tünet

A halálos rongyláb tünet

A huzat hatására hullámzó hanghatás keletkezik, amely jelzi: beindult az izzás, az égés, amely során a hőmérséklet akár az ezer celsius fokot is elérheti.
Vádemelés választói ajánlások hamisítása ügyében

Vádemelés választói ajánlások hamisítása ügyében

A hódmezővásárhelyi választási bizottság két feljelentést tett. A hamis ajánlóívek elkészítésében nyolc ember vett részt, három kisebb párt érdekében.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Tanévi menetrend 2026/2027

Tanévi menetrend 2026/2027

Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 

És ezt már olvasta?

A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.