Kultúra, oktatásMegmutatni a világ csodáit

2014. február 14., péntek
 

Remekül érezte megát mind a 25 gyerek az Erzsébet Kórház L épületében kialakított a Környezeti Információs Központban.

 

 

Fotók: VH

 

 

Február 12-én első alkalommal jöttek össze a város óvodáiból azok a kreatív és a világ dolgaira különösen fogékony nagycsoportosok, akiket az óvoda javasolt a Zöldbúvár Tehetségműhelybe.

„A Környezeti Információs Központ kiemelt feladatának tekinti, hogy már kiskorban megkezdődjön a környezeti nevelésre hangolás. Egy speciális élménypedagógiai módszerrel igyekszünk megtalálni azokat a gyerekeket, akik nagyobb érdeklődést mutatnak társaiknál. Ez program a tehetségkutatásnak egy jó alapja lesz”- mondta Walterné Böngyik Terézia a Központ vezetője a Vásárhelyi Híreknek.

 

Miután mindegyik gyerek megkapta a nyakba akasztható és nevét viselő jelzést, ki-ki érdeklődésének megfelelően rávetette magát a természetismerethez tartozó eszközökre. Persze a valós helyzet helyett, most csak játékos formában ismerkedtek a rovargyűjtővel, a mintavételi hálóval, a távcsővel és még egy sor eszközzel, természettudományos könyveket nézegettek. A kreativitás jegyében térképen jelöltek meg helyeket, rajzolással, kivágással posztert készítettek. A foglalkozást vezető két pedagógustól pedig feladatokat kaptak.

 

A foglalkozásokat vezető Bozókiné Szabó Ildikó által kidolgozott programban a kiválasztott gyerekek komplex foglalkozásokon vesznek részt, amibe többek között a környezeti ismeretek, kreatív gondolkodás, felfedezés, ábrázolás tartozik. A program külön érdekessége, hogy lokálpatrióta, vagyis Hódmezővásárhely helyi sajátosságainak figyelembe vételével íródott.

„Óvodás korban nem beszélhetünk még arról, ki miben, milyen tehetséges. Nincs még kialakulva az érdeklődése. Ezek a foglalkozások éppen arra alkalmasak, hogy a különböző témák iránt fogékony gyerekeket megpróbáljuk az őket érdeklő területen továbbfejleszteni,”- mondta Bozókiné Szabó Ildikó. Hozzátette, folyamatosan tartani fogják a kapcsolatot a szülőkkel és az óvodával, hogy együttes tapasztalataik alapján orientálják a gyerekeket az egyes témák iránti.  

A február 12-én délután tartott első foglalkozás végén érezni lehetett, kevésnek bizonyult az egy óra: többeknek nehezen akaródzott hazaindulni. A gyerekek elmondása szerint csupa izgalmas és érdekes dologgal ismerkedtek meg már az első alkalommal.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Fedezd fel önmagad! - Mi segítünk!

Fedezd fel önmagad! - Mi segítünk!

Ki is vagy valójában? Ne veszítsd el a fejed, ha megbántanak! Győzd le a félelmeidet! Kérdések és válaszok, megoldások. Alsós diákokra szabott önismereti délelőtt. Képekkel!
Sikeres felkészülési torna

Sikeres felkészülési torna

A Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club február 9-én rangos felnőtt felkészülési tornát rendezett az NBII tavaszi szezonra való felkészülés jegyében. Képekkel!
Ismét Magyar Sajtófotó Kiállítás Vásárhelyen

Ismét Magyar Sajtófotó Kiállítás Vásárhelyen

A Kossuth téren, csütörtökön délután Bánkuti András, a MÚOSZ részéről és Márki-Zay Péter polgármester nyitotta meg a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítást.
Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
 

És ezt már olvasta?

Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...