Kultúra, oktatásFedezd fel önmagad! - Mi segítünk!

2014. február 14., péntek
 

Ki is vagy valójában? Ne veszítsd el a fejed, ha megbántanak! Győzd le a félelmeidet! Kérdések és válaszok, megoldások. Alsós diákokra szabott önismereti délelőtt.

 

 

 

 

 

 

 


Az Érték Nőknek Egyesület szervezésében február 13-án délelőtt a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola 3. és 4. osztályosaival megtartották az Iránytű az ÉLET-hez program első rendezvényét.

„Mind a pedagógusok, mind a gyerekek nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. A gyerekek nagyon élvezték és együttműködőek voltak, ami az önismeret fejlesztésében kifejezetten hasznos dolog,” összegezte benyomásait Laskai Nelli, párkapcsolati mediátor, tanácsadó.

Koller Emesével és Monori Mátéval közösen fejtegették az énképpel kapcsolatos tapasztalatokat, meglátásokat. Már a harmadik osztályosok is tudták, hogy mit jelent az önismeret, ismerték jó és rossz tulajdonságaikat, az elfogadható és az elutasítandó magatartásformákat.

A trénerek által hétköznapi konfliktusos szituációkat játszottak el, majd közösen kielemezték, hogyan máshogy történhetett volna, mit lehetne tenni azért, hogy a konfliktus békésen, őszintén rendeződjön. A szimbólumok nyelvén szó esett a diákok félelmeiről is.

 

A délelőtt során arról is beszélgettek a gyerekekkel, hogy hogyan alakul ki a hivatás, a foglalkozás, hogyan változhatnak a képességeink, mit tehetünk azért, hogy olyanná váljunk, amilyenné szeretnénk, miért érezhetjük kevésbé sikeresnek magunkat egy-egy helyzetben, és mi áll valójában mögötte?

Mint képeinke is látható, a jó hangulatú óra végén a gyerekek bátorságnövelő gyakorlatban vettek részt, gitár és énekszó kíséretében, így foglalták össze az elhangzottakat.

 

Laskai Nelli, az Iránytű az ÉLET-hez program főszervezője azt is elmondta, az egyesület füzetet, tollat, szendvicset, pogácsát, gyümölcsöt és üdítőt hozott a gyerekeknek, ami hozzájárult a délelőtt kötetlen, igazán jó hangulatához.

„A gyerekek a tréning során hallottakat és a kiadványunkban található feladatokat otthon, szüleikkel is átbeszélhették. Engem minden fáradságért kárpótolt az a perc, amikor az előadás végén az egyik kisfiú csillogó szemekkel átadott egy kutyás rajzot, amit az óra során nekem készített: Néni! Nézd, most készítettem neked! Azt hiszem, nem is tudja, hogy mekkora szeretetet adott nekem ezzel a gesztussal,”- tette hozzá a Laskai Nelli párkapcsolati mediátor, tanácsadó, aki már szervezi március közepére a következő önismereti délelőttöt.

 

A programsorozat pályázati finanszírozásból valósul meg a DAOP-5.1.2/C -09-2f–2012-0002 azonosító számú, a Szent István város-rehabilitáció című projekt keretében elkülönített programalapból, társadalmi célú, a helyi lakosságot aktívan bevonó, elsősorban közösség- és szemléletformálást erősítő, non-profit mini-projekt keretében.

A projekt 100%-os mértékben támogatott, a támogatás 50%-át Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata, 50%-át az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapja társfinanszírozásban biztosítja.

 

Kapcsolódó cikkünk:


Iránytű az élethez


 

Olvassa el ezt is!

Világjárás kvízjátékban

Világjárás kvízjátékban

Idén 17 csapat jött össze Hódmezővásárhely általános és szakképző iskoláiból. Az általános iskolások közül taroltak a lisztesek. Eredményekkel és képekkel!
Budapesten mutatkozott be a vásárhelyi iskola

Budapesten mutatkozott be a vásárhelyi iskola

Magyar Vidék Napja 2014 címmel Farsangi Vigalom volt a Millenárison. A Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola is a kiállítók között volt. Képekkel!
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 

És ezt már olvasta?

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 28. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.