SportMeg kellett küzdeniük a pontokért

2021. február 7., vasárnap
 
Meg kellett küzdeniük a pontokért

Február 6-án folytatódott az NB II-es női kézilabda-bajnokság a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club számára. A lányok nagyarányú győzelmet arattak, de meg kellett küzdeniük a pontokért.

 


 

 


Az ősszel elhalasztott, Mezőtúr elleni mérkőzéssel indította a tavaszt az NB II-es női kézilabda-bajnokságban a HLKC. Csapatunk a pontszerzés reményében utazott, ám sejtettük, hogy nem vár ránk könnyű mérkőzés. Mindez be is igazolódott, hiszen nem indult sétagalopp módjára a találkozó. Az első félidőben nehezen találták meg játékukat a lányok. A védekezés nem működött tökéletesen, ráadásul több ziccerbe is sikerült belehibázni a másik kapunál, ezt pedig büntette a Mezőtúr. Mindezek ellenére HLKC-s előnynél jöhetett a szünet, ám a háromgólos fór nem tűnt megnyugtatónak.

A fordulás után viszont változott a helyzet, az első öt percben még tartotta magát a Mezőtúr, ám ezt követően elvesztették a ritmust, a HLKC pedig ha lehet még magasabb fokozatra kapcsolt, rendkívül gólgazdag percek következtek – a védekezés összeállt, a támadások pedig rendre hálót rezgettek, 18 lett közte a végső dudaszóig.

 

Női kézilabda NB II, Dél-keleti csoport, 10. forduló

Mezőtúri AFC-Syngenta – Hódmezővásárhelyi LKC 26-44 (18-21)

HLKC: Rácz G., Áncsán, Csáki 11, Szabó 3, Kovács A. 2, Petróczi, Török 12, Dankó 5, Baráth 3, Vörös, Földesi L., Bugnó, Farkas, Kovács Sz. 8, Rácz V., Ötvös
Edző: Dankó Ervin

 

Nyilatkozat: „Nyögvenyelős volt az első félidő, a védekezésünk nem akart összeállni, sok volt a ziccerhibánk. A második félidőben viszont elvesztették a ritmust a hazaiak, maga magas hőfökön játszottunk és sikerült megnyernünk a mérkőzést. Kívülről úgy tűnhet, hogy könnyű volt, de megküzdöttünk a pontokért!”

 
 
VH-Szeri Csaba
 

Olvassa el ezt is!

A Kosársuli továbbra is dobogós a tabellán

A Kosársuli továbbra is dobogós a tabellán

Ősszel felemás szájízzel, egy győzelemmel és egy vereséggel távoztak a Veszprém megyei városból, de most nemcsak a revans vágya fűtötte a Kosársulit.
Vietnámiak Vásárhelyen

Vietnámiak Vásárhelyen

Ezúttal nem lesznek bérviták. A Villeroy&Boch lépésének oka, hogy nincs elég helyi munkaerő, termelési kapacitást pedig növelni akarják, beruházásba is kezdtek.
A Gregus Máté középiskola digitalizált tablói

A Gregus Máté középiskola digitalizált tablói

Rég elfelejtett osztálytársak, barátok láthatják viszont egymást a képeken. Nézze meg Galériánkban az 1949 és 1978 között a Gregusban végzettek tablóit
Családi események Hódmezővásárhelyen 2021. 29. hét

Családi események Hódmezővásárhelyen 2021. 29. hét

"Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
 

És ezt már olvasta?

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.