SportMeccsről meccsre érezhető a csapat ereje

2014. november 18., kedd
 
Meccsről meccsre érezhető a csapat ereje

Az elmúlt két fordulóban mutatott javuló játék és két győzelem után a bajnokság egyik legerősebb csapatához, a Szarvashoz látogattak az NBII Dél-Kelet csoport bajnokságban. 

 

 

 

 

Igazi erőfelmérőnek ígérkezett a találkozó, hiszen az utóbbi időben junior játékosaikkal megfiatalított csapat a tavalyi bronzérmessel találkozott, akik most is dobogós helyen állnak.

Az első félidő hazai fölényt hozott, a több rutinos játékost is felvonultató szarvasiak négy-gólos előnyt szereztek a pihenőig (12-8). A második játékrészben sem változott sokáig a játék képe, sőt a 40. perc környékén ötgólos szarvasi vezetésnél elúszni látszott a találkozó (17-12). A vásárhelyi lányok azonban ismét bebizonyították, hogy mekkora tartása van a csapatnak, és a kapuban újra kimagasló teljesítményt nyújtó Kothencz vezérletével fokozatosan ledolgozták a hátrányt, sőt az utolsó percben a vezetést is átvették (18-19). Az utolsó perc több furcsaságot is hozott és a hazaiak végül döntetlenre mentették az eredményt. A játék képe alapján a pontosztozkodás igazságosnak mondható egy nem túl magas színvonalú, de roppant feszült és küzdelmes mérkőzésen.

A HLKC a kicsit visszafogott szezon-kezdés után egyre jobb teljesítményt nyújt, az utolsó három fordulóban erős ellenfelek ellen megszerzett 5 pont kellő önbizalmat adhat a hátralevő mérkőzésekhez. Örömteli, hogy Gaál Adrienn keze alatt egyre több saját nevelésű játékos mutatkozik be a felnőtt mezőnyben. A junior keret 1999-es és 2000-es korosztályából Becsei Mária és Bálint Alexandra után Blaskovics Ingrid is egyre több lehetőséget kap a felnőttek között, ezen a mérkőzésen pedig Kandó Dorottya is bemutatkozott és nagyszerűen helyt állt.

 

NBII Dél-Kelet csoport női felnőtt kézilabda bajnokság – 8. forduló

Szarvasi NKK – Hódmezővásárhelyi LKC 19-19 (12-8)

Szarvas, 150 néző
Játékvezetők: Járdi Ádám, Turák Lajos
Versenybíró: Kovács Péter
HLKC: KOTHENCZ – Hegyi D 3., TÓSZEGI 4, NÉMETH 5, Juhász 2, Rozmann 3, Miklós 1, Cs: Balogh (k), Krumesz, Sajtos, Becsei, BLASKOVICS, KANDÓ 1, Bálint, Fürcht
Edző: Gaál Adrienn


Gaál Adrienn edző:  „Sok kapufa és technikai hiba rondított a játékunkba, de a csapat nem adta fel, végig ott loholtunk a Szarvas nyakán. Az 50. percben összeszedtük a maradék erőnket és sikerült a bravúr! Meccsről meccsre érezhető a csapat ereje! Gratulálok a fiataloknak, példaértékűen szálltak be a küzdelembe!”

 

Junior mérkőzés


Szarvasi NKK – Hódmezővásárhelyi LKC 17-34 (8-16)

Szarvas, 100 néző
Játékvezetők:  Járdi Ádám, Turák Lajos

HLKC: Balogh – Blaskovics 3, Fürcht 3, Földesi 3, Klemm 7, Becsei 3, Kandó 2, Cs: Bánfi (k), Molnár 3, Kovács 1, Bálint 7,Mérai 2
Edző: Beslin Anikó

Beslin Anikó edző: „Kicsit álmos kezdés után fokozatosan elhúztunk a hazaiaktól és kijött a két csapat közti különbség. Örülök, hogy minden pályára lépő játékos hozzá tudott tenni a játékhoz.”

 

A bajnokság soron következő fordulójában a KSI csapata látogat Hódmezővásárhelyre, a fiatal akadémisták ellen kifejezetten nehéz mérkőzésre számítanak. A közönség biztatása különösen sokat számíthat.

 
 
VH - HLKC
 

Olvassa el ezt is!

Elfogynak a háziorvosok

Elfogynak a háziorvosok

Lázár János rendbe tenné a háziorvosok bérét. Vásárhelyen a huszonnégy házi orvosból nyolc nyugdíjas korú, illetve rokkantsági ellátásban részesül.
Emlékérmet kapott Árva László

Emlékérmet kapott Árva László

Az emlékérem átadásán Árva László tevékenységét, Németh László író leánya, Németh Ágnes a Bethlen Gábor Alapítvány kurátora méltatta.
Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.