GazdaságMatrica keringő

2015. január 23., péntek
 
Matrica keringő

Vásárhelyiek számára lényeges, hogy a Csongrád megyei matrica Kiskunfélegyházáig érvényes, Ferihegy2-re a 4-es és 400 -as útról, vagy Budapest felől ingyenes, a két új Duna híd az első lehajtóig szintén díjmentes.   

 

 


A szakmailag végiggondolatlan  útdíjrendszer módosítását tették közzé. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy február 1-jétől a megyei matricák nem a megyehatár előtti utolsó, hanem a megyehatár utáni első csomópontig lesznek érvényesek, illetve több új díjmentes szakasz is lesz.

A kormányszóvivő csütörtökön többek között azt is mondta, hazánk gyorsforgalmi úthálózata kiváló minőségű, az új díjfizetési rendszer sikerét pedig az is bizonyítja, hogy 20 nap alatt közel 1 millió matricát értékesítettek. Kurucz Éva megjegyezte, voltak, vannak még rendezésre váró kérdések, éppen ezért tartották fontosnak a próbaüzem időszakát, mely pontosan ezek orvoslására való.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára leszögezte, meggyőződése, hogy egy ilyen hatalmas rendszernél „a gyakorlat hozza meg az igazi tapasztalatot”, nem lehetséges ezeket előre teljes pontossággal megtervezni. Felidézte, a tárca e hét hétfőjén 42 szakmai érdekképviselet és tudományos szervezet, közlekedési és közszolgáltató vállalat, települési és megyei önkormányzat, önkormányzati szövetség véleményét hallgatta meg.

Több hazai sajtó szerint az egy munkanap alatt új magyar rekordnak számító 42 meghallgatás alapján február 1-jétől a megyei matricák nem a megyehatár előtti utolsó, hanem a megyehatár utáni első csomópontig lesznek érvényesek. Ezzel az M1 Fejér megyei és az M7 Veszprém megyei szakaszai a szomszédos megyékre érvényes matricákkal használhatók, a Budapest és Győr vagy Siófok között rendszeresen közlekedőknek négy helyett elegendő három megyei matricát váltaniuk. A Bács-Kiskun megyei matricával igénybe vehető hálózat így 40 kilométerrel, 85 százalékkal, a Borsod, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves megyei matricával igénybe vehető hálózat 25-30 kilométerrel, átlagosan 40 százalékkal nő. A továbbiakban Fejér megyei matricával elérhető lesz Tatabánya, csongrádival Kiskunfélegyháza, vagy hajdú-biharival Nyíregyháza és Tiszaújváros.

A kabinet döntött továbbá arról is, hogy a Megyeri-híd mintájára a dunaújvárosi és szekszárdi autópálya-hidak használatát is díjmentessé teszi, a Pentele- és Szent László-hidakra tehát a továbbiakban nem kell egyetlen matrica sem.

Fontos változás, hogy ingyenes lesz a 4. sz. főútnak Budapest felől a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérig tartó, néhány száz méteres szakaszának használata is.

Az M86 autóút szombathelyi és a 61. sz. főút kaposvári szakaszai esetében a csatlakozó gyorsfogalmi kapcsolatok megépítéséig felfüggesztik a díjszedést.

 

Olvassa el ezt is!

Leleplezték a McDonald's-os sült krumplit

Leleplezték a McDonald's-os sült krumplit

Még mielőtt azt hinné valaki, hogy a sült krumplihoz csak csak sót és burgonyát használnak, az téved. További 12 hozzávalóval készül, amelyek között van egészen meglepő is.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.