SportMár nincs messze az 5. hely

2024. április 29., hétfő
 
Már nincs messze az 5. hely

Április 28-án este a Dunaharaszti elleni párharc visszavágóján lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli. A kérdés az volt a Hódtói Sportcsarnokban, hogy ki játszhat majd az 5. helyért az NB I/B Zöld csoportjában – végül a Kosársuli az odavágó után ezúttal is könnyedén nyerni tudott.

 


 


Az első meccsen, egy héttel ezelőtt kilenc ponttal, 107-98-ra győzött a Kosársuli a dunaharasztiak otthonában, így Saša Vejinović együttese magabiztosan várhatta a találkozót. Ez a pályán is meglátszott: olyan szellemben kosárlabdázott a csapat a szurkolók által teremtett jó hangulatban, hogy a játék minden elemében felülmúlta a DMTK-t.

 

9-3-mal kezdett a Kosársuli, a 4. percben, Balogh triplája után egyből időt is kért Ughy Albert, a vendégek edzője. A sorokat sikerült is rendezni, olyannyira, hogy a következő három percben egyszer sem talált a gyűrűbe a sokat pontatlankodó Kosársuli, így egy 9-0-s rohammal fordított a DMTK (9-12, 7. perc). A jeget előbb Pinnyey törte meg, majd Rosic egy és Kelemen két hármasa érkezett a legjobbkor – ezek is kellettek ahhoz, hogy az első negyed végén 22-17 álljon az eredményjelzőn.

 

Kelemen nagyon elemében volt a második negyed elején is, két újabb triplát dobott, ráadásul Bősz is eredményes volt kintről, ezzel nőtt nagyobbra a különbség. 31-24 után mindkét csapatnak jött egy gyengébb periódusa eladott labdákkal és elpuskázott lehetőségekkel, majd előbb Orgona hármasa, ezt követően pedig Bálint négy pontja lendített a helyzeten. A 19. perc elején először lépte át a tíz pontot a hazai előny (38-27), és ez a tizenegy pont a nagyszünetre is megmaradt (41-30).

 

A pihenőt követően, a második félidő elején hasonló lendülettel kezdett a Kosársuli. Rosic triplája, majd Orgona közelije és Bősz hármasa azt jelentette, hogy összesítésben már kis híján a harmincat súrolta a különbség. Noha próbáltak kapaszkodni a vendégek, szépen tartotta az előnyt a Kosársuli, a jó befejezések félig-meddig már ekkor eldöntötték a továbbjutás sorsát. A 27. percben, 61-45-nél indított még egy rohamot a DMTK, egy 9-0-s sorozattal visszajött 61-54-re, ám Saša Vejinović időkérésére jól reagált a csapat és sikerült szorítani a védekezésen (65-54 a harmadik negyed végén).

 

Az utolsó negyed Orgona és Pinnyey kosaraival kezdődött, és fokozatosan nőtt az előny – a 34. perc elején, Rosic hármasánál már a húszat is átlépte (80-59). Innentől már csak a pontos különbség volt a kérdés, valamint az, hogy a Kosársuli fiataljai közül ki hogyan él a lehetőséggel. Karsai a pályára lépése után nagyon is élt vele, négy perc alatt hat pontot szórt, szedett két lepattanót és kiosztott egy asszisztot is. A végére kissé elfáradt a Dunaharaszti, a Kosársuli így simán, 95-69-re győzött, ami összesítésben 35 pontos párharcgyőzelmet jelent a csapat számára.

A meccs legeredményesebbjeként Bálint 19 pontot dobott, Kelemen pedig dupla-duplával zárt (12 pont, 14 lepattanó).

 

NB I/B Zöld csoport, rájátszás az 5-8. helyért, 1. forduló, visszavágó:

Vásárhelyi Kosársuli – Dunaharaszti MTK 95-69 (22-17, 19-13, 24-24, 30-15)

Hódtói Sportcsarnok, 450 néző. Vezette: Radnóti, dr. Danka, Fodor

 

Kosársuli: Rosic 11/9, Borbáth 5/3, Balogh 6/3, Bálint 19/3, Orgona 16/3
Cserék: Kelemen 12/12, Bősz 9/9, Pinnyey 9/3, Karsai 6, Kass 2, Knyur –
Edzőpáros: Saša Vejinović, Utasi Gábor

 

Saša Vejinović:Ezek azok a mérkőzések, amikor egy edző a legboldogabb. Szinte mindenkit tudtam játszatni és mindenki ki is használta a lehetőségét. Amit védekezésben megbeszéltünk, majdnem tökéletesen teljesítettük, úgyhogy nem volt kérdés a győzelem. Gratulálok a csapatnak!”

 

A Kosársuli az 5. helyért a Győr ellen játszik majd. Az első mérkőzés május 3-án, pénteken 18:30-kor lesz a Hódtói Sportcsarnokban.
 
 
Forrás: Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

Lelkes amatőrök, profi cuccok

Lelkes amatőrök, profi cuccok

Április 27-én délelőtt a Hódmezővásárhelyi Rádió Klub börzét rendezett, amelyre több, mint 100 kiállító érkezett az ország több pontjáról.
Szúnyoggyérítés Vásárhelyen

Szúnyoggyérítés Vásárhelyen

Elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít, de az önkormányzat is végeztet szúnyogírtást, szükség szerint többször is egy szezonban.
Adatgyűjtés applikációkon keresztül: valóban aggódnunk kell?

Adatgyűjtés applikációkon keresztül: valóban aggódnunk kell?

A telefonos alkalmazások felhasználói viselkedést követő algoritmusai még mindig kevésbé ismert területnek számítanak.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 26-27. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

A Mezőgazdasági Kar 67. diplomakiosztó ünnepsége
A Mezőgazdasági Kar 67. diplomakiosztó ünnepsége Február 7-én délelőtt a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színháztermében a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának 90 végzett hallgatója vehette át diplomáját.
 
Elfogadott költségvetés emelésekkel
Elfogadott költségvetés emelésekkel Elfogadta a hódmezővásárhelyi önkormányzat idei költségvetését a közgyűlés február 6-án, 17,918 milliárd forintos főösszeggel.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025 2025. 3. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Harminc pontos vereség
Harminc pontos vereség Nehezen alakult a Kosársuli utóbbi két hete, hiszen folyamatosan betegségek, sérülések hátráltatták a csapatot.
 
Nem akart iskolába menni
Nem akart iskolába menni Januás 23-án délután két szegedi és a Klauzál és a Szent István Általános Iskola - is bombafenyegető emailt kapott.
 
A tustoll, vagy nádtoll mestere
A tustoll, vagy nádtoll mestere A száz éve született Csohány Kálmán grafikusművész előtt tisztelgő kiállítás nyílik a Tornyai János Múzeumban.
 
Júliusra ígérik
Júliusra ígérik A több hónapos kényszerszünet után felgyorsult az építkezés a Kossuth téren. Ebbe a januári plusz 10 fokok is besegítettek.