Kék hírekMár el is ítélték a vásárhelyi kerékpártolvajt

2015. december 6., vasárnap
 
Már el is ítélték a vásárhelyi kerékpártolvajt

Példás gyorsasággal ítélte a kerékpártolvajt a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság. A. Tibor vádlottat lopás bűntettében és két rendbeli lopás vétségében, melyből az egyik  kísérlet volt, 1 év 6 hónap börtön fokozatú szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte a bíróság.

 

 

 

 

 

Valamint elrendelte egy korábban kiszabott 1 év 10 hónap felfüggesztett szabadságvesztés büntetés végrehajtását. A vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

 

November 27-én Hódmezővásárhelyen dél körül egy 30 ezer forint értékű kerékpárt, majd a késő délutáni órákban egy 55 ezer forint értékű kerékpárt jogtalanul eltulajdonított oly módon, hogy a kerékpárok zárját egy harapófogóval levágta.

Ezt követően aznap éjjel egy 20 ezer forint értékű kerékpárt próbált eltulajdonítani azonos módon, amikor a rendőrök tetten érték.

Mint arról írtunk a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság járőrei november 27-én 23 óra 30 perckor a hódmezővásárhelyi autóbusz állomást ellenőrizték, amikor egy gyanúsan viselkedő férfira figyeltek fel.  Igazoltatták a férfit, aki azt mondta, hogy a kerékpárja zárát akarja kinyitni, de nem találja a kulcsot. Amikor a rendőrök közölték vele, hogy a lakat számzáras, beismerte, hogy el akarta azt lopni. Az egyenruhások a közeli bokorban egy csípőfogót találtak, amivel A. Tibor a zárat szerette volna elvágni.

A 39 éves férfinál tartott házkutatáson az aznap délelőtt a hódmezővásárhelyi sportcsarnok elől ellopott biciklit foglalták le a rendőrök.

 

A bíróság ítéletét az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője enyhítésért jelentettek be fellebbezést, így az nem emelkedett jogerőre.

A bíróság a vádlott előzetes letartóztatását bűnismétlés veszélyére tekintettel a másodfokú eljárás befejezéséig nem jogerősen fenntartotta.

A bíróság az ügyet gyorsított eljárás keretében bírálta el.

 
 
VH-Szegedi Törvényszék
 

Olvassa el ezt is!

Találkozás a Nagyszakállúval

Találkozás a Nagyszakállúval

December 6-án a második adventi gyertya meggyújtása előtt ismét ellátogat a Mikulás a Bessenyei Ferenc Művelődési Központba, ahol meglepetéssel és ajándékkal várja gyerekeket.
Állítsák le a földárveréseket

Állítsák le a földárveréseket

A Jobbik szerint nem a családi gazdaságok fellendítése, hanem a fideszes jólét bebiztosítása a cél a most kezdődött földárverésekkel.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.