GazdaságÁllítsák le a földárveréseket

2015. december 4., péntek
 
Állítsák le a földárveréseket

A Jobbik szerint nem a családi gazdaságok fellendítése, hanem a fideszes jólét bebiztosítása a cél a most kezdődött földárverésekkel.

 

 

 

Fotó: VH

 

 

Nem a családi gazdaságok fellendítése, hanem a fideszes jólét bebiztosítása a cél a most kezdődött földárverésekkel. Ezzel a bevezetővel kezdte sajtótájékoztatóját dr. Kiss Attila. A Hódmezővásárhelyen december 4-én az Agrárcentrumban tartott délelőtti  földárverésre időzített - az épület bejáratánál tartott - sajtótájékoztatón a Csongrád megyei közgyűlés jobbikos képviselője arról is beszélt, be kell szüntetni az árveréseket, mert eddig a Fideszhez közeli szűk kör, illetve rokonság kapott földet.

 

Dudás Zoltán szintén a közgyűlés jobbikos tagja szerint, nem véletlen a földárverések iránti érdektelenség, mert nem éri meg megvásárolni a még évekre, évtizedekre haszonbérletbe adott földeket. Továbbá, indokolatlanul magasak a kikiáltási árak.

 

Elhangzott az is, álságos a jogszabály, amely szerint 300 hektárban maximált a vásárlás, mert a családok akár minden tagja vehet földet, vagyis akár több ezer hektár is egy kézbe kerülhet.

 

Dr. Kiss Attila szerint eltűnt a valóban földből élő parasztság, ami az oktatás hibája is, hiszen nem ösztönzi a fiatalokat a mezőgazdasági tevékenységre. Nincs meg az ösztönző erő, hogy a fiatal szeressen falun élni, mondta.

 

Balog Norbert a vásárhelyi közgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának tagja ezzel kapcsolatban saját benyomásait megosztva, hozzátette, a vele egy időben a Mezőgazdasági Karon diplomázók több mint a fele nem az agráriumban helyezkedett el.

 

A Vásárhelyi Hírek kérdésére, hogy a vásárhelyi körzetben két nagy agrárvállalat egyike, a Hód-Mezőgazda Zrt. szerint a gazdálkodása kerülhet veszélybe, ha nem lesz földje, Dombi-Kiss László a vásárhelyi Jobbik elnöke álságosnak tartja, hogy a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt, mely köztudottan Lázár Jánoshoz köthető, 1300 hektár földet nyert az állami földpályázatokon, míg a Hód-Mezőgazda Zrt. az általa bérelt kb. 4500 hektárból eddig eladott 3300 hektár állami földterületből 1 hektárt sem nyert

 

Kapcsolódó cikkünk:


Egyelőre nincs tolongás 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Felújítják a Mártélyi Óvodát

Felújítják a Mártélyi Óvodát

A két óvodai csoport ezalatt az idő alatt a Mártélyi Általános Iskolába költözik, de addig például „óvodásméretű” WC-ket is ki kell ott alakítani.
Egyelőre nincs tolongás

Egyelőre nincs tolongás

December 2-án Hódmezővásárhelyen is elindult a földárverés. A városban három helyen van földárverés. A 3 hektárnál kisebb földekre pedig folyamatosan lehet pályázni.

 

Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.