SportMagabiztos kettős győzelem Gyulán

2021. február 14., vasárnap
 
Magabiztos kettős győzelem Gyulán

A hétvégén a Corner-Gyulasport NKFT ellen folytatódott a bajnokság a HLKC NB II-es felnőtt és a III. osztályban szereplő ifjúsági csapata számára is.

 

 

 

 

 

 

 


Az első találkozó a fiatalabb korosztályé volt. Az első 10 perc még szorosabb összecsapást hozott, majd egy 11-0-s rohammal húzták fel a hétmérföldes csizmát a vásárhelyi lányok, hogy a félidő végére 26-12 álljon az eredményjelzőn.

A magabiztos előny sem csillapította a lelkesedést, Deák Tamás tanítványai folyamatosan lopták a távolságot a rövid kispaddal érkező vendégekkel szemben, végül közel félszáz gólt szerezve 48-22 nyertek.

 

Ifjúsági női kézilabda, III. osztály

Hódmezővásárhelyi LKC – Corner-Gyulasport NKFT 48-22 (26-12)

HLKC: Rácz G., Jován, Prikler 2, Fehér 1, Vörös 5, Földesi B. 1, Földesi L. 4, Bugnó 2, Farkas 11, Rácz V. 11, Molnár 3, Ötvös 8.
Edző: Deák Tamás

 

 

Pár órával később már a felnőtteken volt a sor. Lányaink nem számíthattak könnyű mérkőzésre, a Gyula az őszhöz képest is továbberősödött, többek között az akkor még nálunk játszó Lukács Nórával. Ráadásul a revans vágy is fűthette a vendégeket az akkor elszenvedett vereségért.

 

A meccs Szabó Patrícia hetesből szerzett góljával indult, de az első percek kevés gólt hoztak, 5 perc elteltével 2-1 állt az eredményjelzőn. A 10. minutumra viszont hízott a vásárhelyi előny, 5-2-re módosult az állás. A vendégek azonban nem akartak leszakadni és tartották a lépést, a 20. percre ráadásul egyetlen gól volt már csak a hátrányuk. A következő öt perc viszont jól sikerült a HLKC számára, a védelem nem hibázott, támadásban pedig zsinórban 5 gól követte egymást, a hatgólos előny pedig a szünetig kitartott. Magabiztosan és jól játszottak a lányok.

 

A fordulás után viszont úgy tűnt a Gyula jött ki jobban az öltözőből, három gólt ledolgoztak, visszajöttek a meccsbe. Szerencsére azonban a lányok gyorsan magukra találtak, védekezésben és támadásban is sikerült remek teljesítményt nyújtani, kézben tartani a mérkőzést.

A végen 31-26-os siker lett, egy az őszhöz képest megerősödött gyulai csapatot sikerült igazán magabiztosan legyőzni!

 

Női kézilabda NB II, Dél-keleti csoport

Hódmezővásárhelyi LKC – Corner-Gyulasport NKFT 31-26 (18-12)

HLKC: Rácz G., Jován, Áncsán, Csáki 4, Szabó 5, Kovács A., Török, Dankó 10, Baráth 2, Vörös, Földesi L., Bugnó 2, Kovács Sz. 8, Farkas, Rácz V., Ötvös
Edző: Dankó Ervin

 

Nyilatkozat: „Sokkal magabiztosabb győzelem volt ez, mint az őszi, akkor szerencsével is és nem jó játékkal nyertünk. Ez a gyulai csapat ráadásul szerintem lényegesen erősebb, mint az őszi. A lányok taktikája, szíve, ereje és kitartása példamutató volt. Ráadásul olyan meglepetéseket csináltak, a támadójátékban különösen, ami engem is meglepett és nagyon boldog vagyok most. Nagyon tetszett, amit a csapatom mutatott. Gratulálok a lányoknak!”

 
 
VH-Szeri Csaba
 

Olvassa el ezt is!

Gyulai Józsefre emlékezünk

Gyulai Józsefre emlékezünk

„Apámra gondolva; tisztán emlékszem még ma is, ahogyan a konyhalámpa alá tartott pingpong labdával magyarázza az ötévesnek a Föld keringését..."
Hová lett februárból két nap?

Hová lett februárból két nap?

Évente egyszer feltehetjük a kérdést, kinek köszönhető, hogy a február hónap lerövidült? A válaszért a Római Birodalomba kell visszamenni.
Vietnámiak Vásárhelyen

Vietnámiak Vásárhelyen

Ezúttal nem lesznek bérviták. A Villeroy&Boch lépésének oka, hogy nincs elég helyi munkaerő, termelési kapacitást pedig növelni akarják, beruházásba is kezdtek.
A Gregus Máté középiskola digitalizált tablói

A Gregus Máté középiskola digitalizált tablói

Rég elfelejtett osztálytársak, barátok láthatják viszont egymást a képeken. Nézze meg Galériánkban az 1949 és 1978 között a Gregusban végzettek tablóit
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.