SportMa megtettem, amit a haza becsülete megkívánt

2013. július 23., kedd
 
Ma megtettem, amit a haza becsülete megkívánt

Risztov Éva, a tavalyi londoni olimpia aranyérmese a kilencedik lett Barcelonában, a nyíltvízi úszók keddi 10 kilométeres versenyében.

 

 

A képen Risztov Éva iszik a 10 km-es nyíltvízi úszáson a Barcelonában zajló vizes világbajnokságon július 23-án.

 

 

A 27 éves Risztov Éva, a Debreceni Sportcentrum sportolója - aki medencében, 1500 méter gyorson is indul a vb-n - akárcsak Londonban, most is gyorsan az élre állt, és az első körben végig vezetett. A 19 esztendős Olasz ekkor az 51 tagú mezőny 30. helyén úszott.

 

Risztov - 2012 legjobb magyar női sportolója, akit a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) a világ legjobb nyíltvízi úszójának választott tavaly - a második kör végén, azaz féltávnál is az élen haladt, és a mezőny szorosan követte. Egészen hét kilométerig vezetett, ezután visszaesett, de továbbra is az élbolyban tempózott, majd a hajrában a 9. helyre szorult. Eredménye: 1:58:23.4

"Tavaly olimpiai bajnok lettem, ha három vébéaranyat ígértek volna cserébe, akkor is az olimpiait választanám - nyilatkozta Risztov a Magyar Úszó Szövetség honlapjának. - Ma megtettem, amit a haza becsülete megkívánt, bár nagyon nehéz volt az évem - tette hozzá, majd így folytatta:

"Nagyon sok támadást kaptam olyan emberektől és szervezetektől, akiktől érzésem szerint jogtalan volt az egész. Boldog vagyok, hogy teljesítettem a távot... Ha majd adottak lesznek a feltételek, 2015-ben megint ünnepelhetünk. Egy biztos: a jövőben is ugyanolyan alázattal fogok készülni, mint eddig – és köszönöm mindenkinek, aki támogatott ebben a szezonban" - mondta.

 
 
Forrás: MTI
 

Olvassa el ezt is!

Most mindent megtudhat a digitális átállásról

Most mindent megtudhat a digitális átállásról

Főként az idősebbek számára egyetlen szórakozási lehetőséget jelentő tévézés kerülhet veszélybe, ha nem kezdenek hozzá a digitális adás vételéhez szükséges készülékek beszerzéséhez.
Idén is kiszínezték az Andrássy utcát

Idén is kiszínezték az Andrássy utcát

Hódmezővásárhelyen ma délelőtt volt egy rendezvény amelyen - nem kis meglepetésre – a gyerekeket egyáltalán nem érdekelték a színes lufik. Sok képpel!
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.