Kék hírekLopás a vásárhelyi strandon

2019. április 10., szerda
 
Lopás a vásárhelyi strandon

Egy 51 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként a hódmezővásárhelyi nyomozók, lopás miatt kell felelnie.

 

 

 

 

 

 

A gyanú szerint a feltételezett elkövető először idén januárban a Török Sándor Strandfürdő egyik öltözőjéből vitt el egy tornazsákot, a benne lévő pénztárcával, kulcscsomóval, power bankkal, irattartóval és mintegy 10 ezer forint készpénzzel együtt.

Három hónappal később, április elsején az uszoda melletti kültéri edzőgépek mellől tulajdonított el egy iskolatáskát, amiben egy 5 ezer forint értékű vásárlási utalvány, egy pénztárca, valamint hivatalos iratok voltak.

A rendőrök az adatgyűjtés eredményeként megállapították, hogy mindkét cselekmény egy helybeli férfihoz köthető.

A vásárhelyi nyomozók a feltételezett elkövetőt gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene lopás vétség elkövetése miatt indult eljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon.

A megtalált iskolatáskát visszaadták a tulajdonosának.

 

Utoljára tavaly télen adtunk hírt a strandon történt lopásról. Január legelején az öltözőből mobiltelefont vitt el egy mindszenti fiatal. A gyanúsítottat a rendőrök elfogták.

 

Az utóbbi évek legnagyobb vásárhelyi strandlopása 2011-ben volt, amikor több mint harminc öltözőszekrényt tört fel két fiú. A város több pontján is loptak, mielőtt a rendőrök előállították a 16 és 18 éves fiút, akik bevallották, hogy a strand 30 öltözőszekrényét törték fel. Mobiltelefonokat és készpénzt zsákmányoltak.

 
 
VH-CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Jövő ősszel már közlekedik a tram-train

Jövő ősszel már közlekedik a tram-train

A MÁV START Zrt. tájékoztatása szerint a hybrid tram-train járművekre az előzetes típusengedély anyagait március végén beadták az engedélyező hatóság részére.
Lendületben a Hód-Fitness

Lendületben a Hód-Fitness

A FitKid egyesületek 9. alkalommal mérkőztek meg április 6-án az Országos Grand Prix verseny keretében. A díjakból jócskán jutott a Hód-Fitness SE sportolóinak is.
Több, mint 40 előadó

Több, mint 40 előadó

Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.