Kék hírekLepapírozott leszázalékolás?

2016. július 8., péntek
 
Lepapírozott leszázalékolás?

Július 9-én a Szegedi Törvényszék ismét tárgyalta a Hódmezővásárhelyen praktizált orvosok ügyét, akit költségvetési csalás és más bűncselekményekkel vádolnak.

 

 

 

 

 

 

Mint arról a Vásárhelyi Hírekben 2013-tól beszámoltunk, fogyatékossági támogatással több mint egy évtizeden át visszaélő hódmezővásárhelyi orvosok és pácienseik, összesen 51 ember ellen emelt vádat az ügyészség.

Maga a per 2015. áprilisában kezdődött a Szegedi Járásbíróságon amelyben mintegy félszáz embert vádolnak azzal, hogy fejenként 1 millió és 2,5 millió forint közötti fogyatékossági támogatást vett fel jogosulatlanul, valótlan tartalmú orvosi igazolás alapján.

 

A 64 éves, már nyugdíjas Dr. L. E. ideg-elmegyógyász végzettségű orvosnő Vásárhelyen praktizált, és feladati közé tartozott többek között fogyatékossági támogatások igénylése kapcsán szakorvosi igazolások kiállítása. A vádlott 2001 szeptembere és 2010 decembere közötti időszakban számos betege, valamint a betegei által megnevezett, számára ismeretlen személyek részére - azok jogtalan haszonszerzése érdekében - olyan valótlan tartalmú szakorvosi igazolásokat állított ki, amelyek megalapozták, hogy az igénylők jogosulatlanul jussanak fogyatékossági támogatáshoz.

Az igazolást kiállítani kért vádlottak a valótlan tartalmú szakorvosi igazolásokkal az esetek nagy részében Dr. F. M. háziorvost keresték fel abból a célból, hogy az a valótlan tartalmú, I. rendű vádlott által adott szakorvosi igazolások és az érintettek nyilatkozata alapján állítson ki részükre egy a fogyatékossági támogatás igényléséhez szükséges beutalót. IV. r. vádlott 13 esetben bírt tudomással arról, hogy a szakorvosi igazolás valótlan tartalmú volt, és hogy az igénylő valótlan tartalmú nyilatkozatot tett előtte a jogosultság megállapítása érdekében.

 

Ezt követően a fogyatékossági támogatást igénylő 49 vádlott a valótlan tartalmú szakorvosi igazolásokat és beutalókat a Magyar Államkincstár illetékes területi szervéhez benyújtotta, majd az eljáró ügyintéző az egészségügyi iratokat az Országos Orvosszakértői Intézet Szakértői Bizottságának megküldte. A bizottság a csatolt valótlan tartalmú, hitelesnek tekintett okiratok alapján minden esetben megállapította, hogy az igényt előterjesztő vádlottak fogyatékosak, melyre tekintettel a Magyar Államkincstár a fogyatékossági támogatás rendszeres folyósításáról rendelkezett. A fogyatékossági támogatások jogosulatlan igénybevétele folytán a magyar állami költségvetést az esetek döntő többségében 1 millió és 2,5 millió forint közötti kár érte, amely csupán egyetlen esetben, egy kisebb összeg vonatkozásában térült meg.

 

A mai napon lényegében az írásszakértői véleményeket ismertették, ki mit írt alá az igazolások elkészítésekor.

 

A tavaly április óta tartó per szeptemberben további tárgyalási napokkal folytatódik, ítélethozatal várható időpontja még nem ismert.

 
 
Forrás: Szegedi Törvényszék
VH
 

Olvassa el ezt is!

Eltette más pénztárcáját

Eltette más pénztárcáját

Nem lesz nehéz az elkövetőig eljutni, mivel Vásárhelyen egy, leginkább a helyiek által látogatott üzletben, a kamerák előtt történt lopás. A képen látható nőt keresi a rendőrség!
És még lehet fokozni!

És még lehet fokozni!

Ha már ilyen nagy léptékkel beindult a strandélet a Mártélyi Holtágban, akkor van aki úgy gondolja, miért ne indulhatna be a társadalmi élet is. Vagyis ez most egy meghívó!
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 

És ezt már olvasta?

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.