Kultúra, oktatásLelkes gyerekek, csillogó szemű szülők, pirosra tapsolt kezek

2013. április 6., szombat
 

Április 5-én idén is a Klauzál Gábor Általános Iskola rendezte a Népi játékok találkozóját. Az első alkalommal 2007-ban rendezett, Hódmezővásárhely és térsége óvodásait és kisiskolásait megmozgató Tehetségnap, mára két helyszínes műsorfolyammá nőtte ki magát.

 

 

 


Ahogy arra Patócs Anikó igazgató és Bucsai Ferencné tagintézmény-vezető megnyitó beszédében is utalt, a Népi Játékok találkozóját 2007 óta rendezik és a kezdetekben a fellépő csoportok a Visszhang Utcai Olvasókör színpadán még jól megfértek, de ma pedig már két külön helyszín is kicsinek bizonyult. Az óvodások a Mozaik Kamaraterem, míg az általános iskolás alsó tagozatos diákok a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színpadán kápráztatták el a közönséget. A program népszerűségét az is bizonyítja, hogy a két színpadon összesen 19 fellépő csoportjának több mint 500 kisdiákja készült színvonalas műsorszámokkal.

 

A gyerekek tavaszi népdalokkal és vidám, régi játékokkal tűzdelt műsoraiban felelevenítették az elfeledettnek hitt szokásokat. A jól ismert mondókák és körjátékok sem maradhattak ki. Az óvodás csoportok egy-egy körjáték részeként önfeledt fogócskázásba merültek. A táncos lábú kisdiákok botos tánccal is megörvendeztették a büszke szülőket és nagyszülőket, akik szűnni nem akaró vastapssal hálálták meg a lelkes szereplők színpadi bemutatóját.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Alsós Városi Versmondó verseny eredményei

Alsós Városi Versmondó verseny eredményei

A kisdiákok közül a nagy magyar klasszikus mellett, idén is többen kortárs költőktől választottak verset. A humor most sem hiányzott az alsós városi versmondó verseny repertoárjából. Eredményekkel! 
A megemlékezés cselekedete

A megemlékezés cselekedete

Zorán Sztevanovity-t hódmezővásárhelyi koncertje előtt meglepetésként dr. Sévity Lázárné, a helyi szerb ortodox hitközség gondnoka meghívta egy látogatásra a felújított templomba.
Irány Hong Kong

Irány Hong Kong

A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát