KözéletLelassult Csongrád megyében az influenza terjedése

2013. február 2., szombat
 
Lelassult Csongrád megyében az influenza terjedése

Az országban lelassult az influenza terjedése. Az Országos Epidemiológiai Központ figyelőszolgálatában résztvevő orvosok jelentéseinek alapján végzett becslés szerint . január 21 - 27. között az országban - az előző héthez viszonyítva - 10,4%-kal több beteg, vagyis 13 500 fő fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.

 

 

 

 

A 4. héten a fővárosban és 4 megyében csökkent, 11 megyében emelkedett, négy megyében nem változott az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulás gyakorisága az előző héthez viszonyítva.

 

Csongrád megyében 50 megbetegedést jelentettek, amire Tombácz Zsuzsanna megyei tisztifőorvos a Vásárhelyi Híreknek reagálva elmondta, nincs különösebb változás az előző héthez képest, ami jó hír. „A kevésbé jó hír, hogy nem csak nekünk kedvező az utóbbi napok enyhe időjárása, hanem a vírusnak is.”

Ha a tavalyi évet nézzük, ilyenkor már voltak kórházak, amelyekben látogatási tilalmat kellett bevezetni. Arra a kérdésre, hogy a jelenleg is tartó angliai nagy járvány begyűrűzésére mennyi esély van, a tisztifőorvos elmondta, mindenképpen fokozottabban kockázati tényező hogy a világ átjárható. Ezért aztán felkészülni nem lehet rá. Elmondta azt is, a lejelentett beteg környezetét is megvizsgálják, az egészégügyi szerveknek a megfelelő intézkedések meghozatalához információra van szüksége arra nézve, hogy az influenzaszerű tüneteket influenza A vagy B vírus vagy más fertőzés okozza-e.

 

A január vége előtti négy hónapban 306 beteg vizsgálati anyagát dolgozták fel az OEK Nemzeti Influenza Referencia Laboratóriumában: 12 mintában igazolták az influenza A [kilenc influenza A(H1N1)pdm09 és három influenza A(H3)] és három mintában az influenza B vírus jelenlétét. Arról a jelentés nem szól, hogy az egyes megbetegedettek hol és milyen körülmények között fertőződtek meg.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Seregnyi lehetőség

Seregnyi lehetőség

MH 5. Bocskai István Lövészdandár segítségével 2011 szeptember óta Hódmezővásárhelyen is beindították a KatonaSuli programot. Február elsején bemutatót tartottak az iskola előtt. Képekkel!

Határmenti együttműködés ritka újszülöttkori betegségek szűrése érdekében

Határmenti együttműködés ritka újszülöttkori betegségek szűrése érdekében

A 2011 májusában indult és most befejezett projekt célja az volt, hogy kialakuljon a határon átnyúló együttműködés a ritka, súlyos örökletes betegségek korai diagnosztikája érdekében.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.