SportKrucsai Zsanett is a magyar csapat tagja volt

2013. június 30., vasárnap
 
Krucsai Zsanett is a magyar csapat tagja volt

Nyolctagú magyar csapat utazott a múlt hét közepén a svájci Nottwilbe, az összetett Atlétikai Európa Kupa helyszínére. A csapat tagja a hódmezővásárhelyi Krucsai Zsanett, a Hódiák SE sportolója is.

 

 

 

 


A magyar válogatott Görögországgal, Finnországgal, Hollandiával, Spanyolországgal, Svájccal, Csehországgal és Svédországgal küzdött június 29-30-án a pontokért.

A beszámolók szerint a hosszú, fáradságos, 1100 km-es utazást követve kifogástalan körülmények várták a válogatott tagjait. Pénteken délelőtt a pihenésé volt a főszerep, de az Adamik Zoltán vezette többpróbázók programján egy könnyed átmozgatás is szerepelt. Pénteken délután az edzés még napsütésben zajlott, de szombaton az első versenynapon változékony esős időben zajlottak a versenyek. Vasárnap viszont már napsütéses kellemes időben versenyeztek a nyolc nemzet atlétái.

A kétnapos verseny végén Magyarország a hetedik helyen végzett.

Hétpróbában pontversenyben Krucsai Zsanett – a 3011 ponttal záródó első nap után – a második nappal együtt 4950 ponttal a 18. helyezést érte el.

 

Éppen egy hónapja megírtuk, Krucsai Zanettne a MEFOB budapesti versenyén hétpróbázott és a magasugrás, valamint a távolugrás kivételével öt versenyszámban megjavította egyéni rekordját. Edzője, Héjja Antal kiemelte, az atléta teljesítménye azért is figyelemre méltó, mert sorozatban egymás után, 48 óra alatt érte el ezeket az eredményeket.

Mint mondta, elért eredményeivel, illetve pontjaival bekerült a július 18-án kezdődő olaszországi Junior Európa-bajnokságra utazó válogatott keretbe.

 

Olvassa el ezt is!

Erzsébet Kórház – a kezdetek

Erzsébet Kórház – a kezdetek

Július 1-jén az egészségügyi dolgozók Semmelweis Ignác születésnapját ünneplik. Felidézzük a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház múltját.
Ötven óra közösségi munka kell az érettségihez: a részletek

Ötven óra közösségi munka kell az érettségihez: a részletek

A szolgálat azoknak a nappali tagozatos diákoknak kötelező, akik 2016. január 1. után érettségiznek.Nem munkáról, hanem segítő tevékenységről van szó.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.