Kultúra, oktatásKözépiskolások történelemversenyét tartották az Emlékpontban

2019. október 17., csütörtök
 

A Nemzeti Emlékezet Hete programsorozat keretében Sortüzek 1956-ban címmel rendezte meg a hódmezővásárhelyi Emlékpont a középiskolások történelemversenyét. Az idei erőpróba résztvevőitől a forradalom és szabadságharc idején eldördült sortüzekről vártak kisfilmet a szervezők.

 

 

 

 

 

A verseny napján a diákok, felkészítő tanáraik, valamint a zsűri közösen tekintették meg az alkotásokat. Az Eötvös József Szakgimnázium és Szakközépiskola csapata, Futó Mária, Ötvös Netti és Nánási Petra Szilvána (felkészítő tanáruk Gregus Anna) prezentációban mutatta be az először Debrecenben eldördült sortüzek történetét, hangsúlyozva, hogy az akkor érvényben lévő szolgálati szabályzat szerint a fegyveres erőknek először figyelmeztető lövést kellett volna leadni, majd csak a tömeg lába elé leadott lövés után kerülhetett volna sor csak célzott lövésekre. A forradalom idején azonban az első lépéseket nem tették meg a karhatalmi erők.

 

A Németh László Gimnázium, Általános Iskola diákjai (Jaksa Dalma, Bárány László, Paku Angéla, Bujdos Boglárka, felkészítő tanáraik: Varga Boglárka és Arany Mihály) filmjükben a kor hangulatát saját készítésű, a diákokat is szerepeltető képsorokkal igyekeztek bemutatni, s az Országház előtt, a Kossuth téren eldördült sortüzek illusztrálására filmes idézeteket is használtak.

 

A Bethlen Gábor Református Gimnázium tanulói (Bodzsár Míra, Forrai Fruzsina, Márki-Zay Emma és Gémes Emese (felkészítő tanáruk Csipakné Nagy Bertilla) a történelmi események mellett a fővárosi református teológus hallgatók forradalomban való részvételét is bemutatták, megemlítve, hogy a hallgatók a 90. zsoltárt énekelték a demonstráció során. A filmben a vásárhelyi gimnazisták is elénekelték a Te benned bíztunk eleitől fogva kezdetű egyházi éneket, amelyet a vásárhelyi református ótemplomban vettek filmre.

 

A zsűriben szerepet vállalt Szenti Csilla, a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára Hódmezővásárhelyi Levéltárának vezetője és Nagy Gyöngyi, az Emlékpont történésze, akik köszönetet mondtak a komoly felkészülést vállaló csapatoknak és felkészítő tanáraiknak, s elismeréssel szóltak a bemutatott alkotásokról, amelyben a csapatok korabeli fényképeket, filmrészleteket, valamint komoly- és könnyűzenei részleteket is felhasználtak illusztrációként.

 

A versenyben megosztott első helyen végzett a Bethlen Gábor Református Gimnázium és a Németh László Gimnázium, Általános Iskola csapata, a második helyezést az Eötvös József Szakgimnázium és Szakközépiskola tudhatják magukénak, a csapattagok és felkészítőik az oklevelek mellett könyvjutalomban is részesültek.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Sertéspestis Csongrád megyében

Sertéspestis Csongrád megyében

Az afrikai sertéspestis járványhelyzet változása miatt, október 16-án a Csongrád Megyei NÉBIH - Vásárhelyre vonatkozólag is - a vészhelyzeti besorolást megemelte.
Brutálisan összeverték a szomszédot

Brutálisan összeverték a szomszédot

A vásárhelyi kerti parti életveszélyt okozó verekedéssel végződött. Az áldozat a szomszéd, akit a 3 gyanúsított többször összevert. Előzetesbe kerülnek.
A roma holokauszra emlékeztek

A roma holokauszra emlékeztek

Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.