Csendőrséget először Franciaországban, Napóleon idején hoztak létre, s a kontinens számos országában működött, sőt működik is a mai napig – mondta el az 1945-ben kormányrendelettel megszüntetett csendőrség egykori tagjainak sorsát bemutató kötetének bemutatóján Vincze Gábor.
Az Emlékpont történésze a közgyűjtemény programján elmondta: amíg a városokban a rendet a rendőrség biztosította, addig a vidéki kistelepüléseken és a tanyavilágban ezt a feladatot a csendőrség látta el.
A testület katonai hierarchia szerint épült fel és parancsuralmi rend szerint működött, s bár legénységi és tiszthelyettesi állományának nagy részét hat elemi végzettséggel vették fel, a szervezet tagjai minden héten egy nap továbbképzésen vettek részt. „Mögötted a törvény, előtted is az legyen” – idézte Vincze Gábor az egykori csendőr mondást, amely értelmében a testület tagjai a bajtársi kötelékben megvédték egymást, de ehhez a jogszabályokat betartva kellett munkájukat végezniük.
Amikor felmerült, hogy a szervezet tagjait gumibottal látnák el, a csendőrség felügyelője kijelentette: az csak a verekedéshez jó, egy csendőr pedig nem verekszik. Van szuronyos puskája, kardja és tekintélye. Ha ezekkel sem tudja magát megvédeni, azon a gumibot sem segít.
A testület 1945. május 10-én történt feloszlatása után az új hatalom világossá tette: ellenségként tekint a kollektíven megbélyegzett egykori csendőrökre, akiknek előrejutását, családtagjaiknak érvényesülését gátolták, juttatásaikat megvonták, s ha a törvény elé kerültek, súlyosabb ítéletre számíthattak, még ha ártatlanok is voltak.
Vincze Gábor Gál Józseffel, a Szegedi Tudományegyetem doktoranduszával beszélgetve ismertette a csendőrség megszüntetése után soproni parkőrként dolgozó Kalamár István egykori csendőr szakaszvezető történetét, aki ausztriai áru- és személycsempészésből próbálta meg eltartani családját. Vélhetőleg ez nem maradt titokban az államvédelem előtt, akik beszervezték és szemet hunytak törvényellenes tevékenysége felett.
Miután Kalamár családja Ausztriába „disszidált”, utánuk szökött, majd Grazba, az amerikai megszállási zóna központjába jutott, ahol az amerikai hírszerzés beszervezte, s megbízták, hogy egy magyarországi hadiüzemről továbbítson információkat. Magyarországra tartva – zsebében a hamis papírokkal és az amerikaiaktól kapott schillingekkel – a határsávban lévő kocsmában egy hajdani honfitársával iszogatni és hencegni kezdett egykori csempészmúltjával. A kocsmáros által kihívott osztrák fináncok – bár Kalamár közölte velük a tengerentúli hírszerzéstől kapott feladatát –, végül a zónát felügyelő szovjet katonáknak adták át az egykori csendőrt.
A szovjetektől a magyar államvédelemhez került Kalamár István, aki a vallatások során azt is bevallotta, hogy az amerikaiak tudnak arról, hogy őt az ÁVH beszervezte. S bár végül meg sem valósult maga a kémkedés, ami miatt Magyarországra indult, a hadbíróság első fokon életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte a volt csendőrt, amelyet másodfokon halálbüntetésre szigorítottak, s 1951-ben ki is végezték Kalamárt.
