Kultúra, oktatás Korok, kultúrák, lelőhelyek

2020. január 30., csütörtök
 
A szegedi Móra Ferenc Múzeum régésze tartott előadást a vásárhelyi Tornyai János Múzeum Korok, kultúrák, lelőhelyek sorozatában.



 

 

 

 

 

 

 

Hódmezővásárhely külterületén, a Kenyere-ér partján 2015 és 2017 között a 47-es főút elkerülő szakaszának építése során a régészek 50 ezer négyzetméternyi területet vizsgáltak át, s az elvégzett ásatások során 330 objektumot találtak meg, amelyeknél összesen 445 régészeti jelenséget regisztráltak. Erről Varga Sándor, a szegedi Móra Ferenc Múzeum régésze szólt a vásárhelyi Tornyai János Múzeum Korok, kultúrák, lelőhelyek sorozatában megtartott előadásában.

 

A leletek legnagyobb része a második századból származott, amikor Hódmezővásárhely területén szarmata népesség élt a római korban. Az útépítés beruházása tette lehetővé, hogy azon a területen feltárásokat végezzenek a szakemberek, amelyet már a hetvenes évek közepén végzett vizsgálatok alapján lelőhelyként regisztrálták.

 

A feltárás során a legtöbb esetben az egykor gabonatárolásra használt gödröket találtak az archeológusok, s úgy vélik, hogy a három legmélyebb üreg lehetett a település vízgyűjtője. Három egykori ház helye is regisztrálása került, amelynek tetőszerkezetét a házon belüli oszlop tartotta, s feltártak három füstölő-aszaló műhelyt is, egyiket különösen ép állapotban. Ezekben az egyik helységben égő tűz füstjét és a melegét kürtő vezette át a másik épületrészbe, ahová a füstölni való húst, halat, vagy aszalni szánt gyümölcsöt tették.

 

Az itt élt szarmatákról három temető is mesél. Bár a legtöbb sírt kifosztották, a régészekre sok lelet várt. A női sírokból ezüst és bronz fülbevalók, karperecek, csüngők, gyöngyök kerültek elő, míg a férfiakkal főként vastárgyakat, csatokat, késeket és figurákat temettek.

 

Különlegesnek számít a 309-es számmal jelölt sír, amelyben a szarmata temetkezési szokásoknak megfelelően helyeztek örök nyugalomra egy férfit. Nyugalma nem tartott az idők végeztéig, a sírrablók az ő nyughelyét is megtalálták, de a hátrahagyott leletek így is érdekes következtetésre vezették a szakembereket, akik nyughelyen egy 50-60 év körüli, a többi szarmatához képest kiemelkedő, 190 centiméteres testmagassággal bíró férfi maradványaira leltek. Csontjai is jóval erősebbek voltak az akkor itt élt lakosságénál, s a sírban talált két tárgy is különlegesnek számít a többi sír maradványaihoz képest. Az egyik egy korong alakú, szíjak elosztására használt bronzcsat – ehhez hasonlót a környék egyik sírjában sem találtak –, míg a másik tárgy egy fémalkatrészekkel megerősített pajzs maradványa volt, de a sírban egy dárda hegyét is megtalálták.

 

Ez a férfi volt az egyetlen a területen, aki mellé fegyverzetet temettek, aki a vizsgálatok jelen állása szerint egy germán harcos lehetett, akit láthatólag befogadtak a szarmaták, hiszen temetőjükben saját temetkezési szokásaiknak megfelelően hantoltak el.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyiek a sivatagi rally-n

Vásárhelyiek a sivatagi rally-n

Hat vásárhelyi fiatal álmodott egy nagyot, ami valóság lett: indulnak a Budapest - Bamako 2020 Rally-n.

A hibátlan teljesítmény tornagyőzelmet hozott

A hibátlan teljesítmény tornagyőzelmet hozott

Hat utánpótlás csapat részvételével rendezték meg január 25-én a KESI-Kupát Kecskeméten az U13-as leány korosztály számára.
A Csongrád Megye Közgyűlés megtartotta idei első ülését

A Csongrád Megye Közgyűlés megtartotta idei első ülését

A vásárhelyi Ádok János személyében új alelnököt választott idei első ülésén Csongrád Megye Közgyűlése. Megalkották a költségvetést, megyei elismerésekről döntöttek.
Könyvbemutató, megemlékezés, tiltakozás

Könyvbemutató, megemlékezés, tiltakozás

Hárs Gábor harmadik kötetét mutatták be, majd megemlékezés tartottak a kiállítóhelyen. A Hitközség tiltakozik az új vásárhelyi polgári kör miatt. Képekkel.
 

És ezt már olvasta?

Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026 Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.
 
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat A Vásárhelyi Önkormányzat a TOP PLUSZ programban december végén kapott 624 millió forintot humánfejlesztési célokra.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 2. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Emlékezés a 113 vásárhelyi katonára is
Emlékezés a 113 vásárhelyi katonára is

Az 1943. évi szovjet támadás évfordulóján január 12-én koszorúzás volt a Hősök terén álló második világháborús emlékműnél.

 
A vásárhelyi csapat továbbra is a 10. helyen áll
A vásárhelyi csapat továbbra is a 10. helyen áll A Pénügyőr győzelmekkel, a Kosársuli vereségsorozattal. A két csapat ellentétes előjelekkel várhatta az alapszakasz második félidejét.
 
Megnyílt a Mártélyi Szabadiskolát bemutató kiállítása
Megnyílt a Mártélyi Szabadiskolát bemutató kiállítása Mintegy kétszáz alkotást felvonultató kiállítás nyílt szombaton az Alföldi Galériában és Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
 
Várják a javaslatokat
Várják a javaslatokat Jelölés 'Hódmezővásárhely díszpolgára', 'Pro Urbe', valamint 'Signum Urbis Honorantis' kitüntetés adományozására.