Kultúra, oktatásKoreai meghívó - Szabó Klára Petra önálló kiállítása

2016. augusztus 27., szombat
 
Koreai meghívó - Szabó Klára Petra önálló kiállítása

Világcsavargó házaspár, de mindig hazatérnek töltődni, vagy éppen megpihenni, bár Szvet Tamás és felesége Szabó Klára Petra a pihenés szót nem nagyon ismeri - legalábbis az utolsó 5-6 évben.

 

 

Fotók: VH

 

 

 

Szabó Klára Petra üstökös szerű sikereinek folyamatos tudósítója volt a Vásárhelyi Hírek. Szinte minden kiállításáról beszámoltunk. (Sőt! A Street Fashion Magazinunk háziasszonya!) Az elmúlt években rezidens ösztöndíjasként hol Észtországban, hol pedig Japánban töltött néhány hónapot. Közben a hazai kortárs képzőművészeti élet is „számíthat rá” hiszen a Viltin Galéria támogatása mellett, önálló és kollektív kiállításai voltak, de távol-keleti élményeiről nagysikerű előadást is tartott Vásárhelyen, az Őszi Tárlatra pedig rendszeresen ad be munkát (idén is három képe került az október elején az Alföldi Galériában nyíló Őszi Tárlat alkotásai közé), 2014-ben Rudnay Gyula ösztöndíjas lett. Érdekes munkái, elképzelései, alkotásai miatt a hazai kortárs képzőművészeti sajtó gyakori szereplője.

 

Szabó Klára Petra animációk és installációk mellett szinte csak akvarelleket készít. A gyors technikát már diákként megszerette. Az idegen kultúrák igen erős hatással vannak rá.

 

Sokat utazik, és minden ország új inspirációval szolgál számára. Gyermekkori álma volt eljutni a Távol-Keletre, az elmúlt években többször járt Japánban és Dél-Koreában is, ahol jó szakmai kapcsolatokat alakított ki. Ennek is köszönhető, hogy egy dél-koreai művészeti fesztiválon saját kamarakiállítással mutatkozhatott be. Most viszont Budapesten lesz önálló kiállítása a Koreai Kulturális Központban. A koreaiak meghívására Wunderlust címmel 42 alkotása látható szeptember másodikától közel egy hónapig.

Alkotásaiban a portrék mellett a természet és annak elemei visszatérően jelen vannak: növények, virágok formájában önálló életre is kelnek, amelyhez az utóbbi évek angliai rezidenciaprogramjának Arts & Crafts közege, valamint a Japánban és Dél-Koreában megismert keleti ornamentika újabb lendületet adott.

 

Szabó Klára Petra mindig el mer távolodni a számára ismerős közegtől, médiumtól, és nem utolsó sorban saját korábbi munkáitól is – ez a fajta művészi szabadság inspirálja és viszi előre. Bátran használja a technikai újdonságokat, - emlékszünk - az Alföldiben is láthattuk a kézmelegtől láthatóvá váló képeit, vagy éppen videó installációit.

„Szeretek kísérletezni, a technika inspirál”- mondta a művész. A sok utazás alatt felhalmozódott élményanyagot kezdte el nemrég kifesteni magából, melyek egyfajta ablakként, visszatekintésként definiálhatók, miközben kontrasztként hódmezővásárhelyi otthonában a mindennapokat, illetve a város által inspirált képeit  festi meg. Ezekből a közeljövőben készül majd egy képeslap album is.

 

“Számomra a munkáim olyanok, mint egy napló illusztrációi. A portréimmal a barátaimat szerettem volna megörökíteni, a japán és dél-koreai utam óta pedig a szimbolika, illetve az álomszerűség kezdett el érdekelni. Már nem ragaszkodom a valóság ábrázolásához. Sokkal inkább a fejemben lévő belső képet, világot szeretném megmutatni.”

Szabó Klára Petra csendes visszafogott művész, aki a hazai és nemzetközi sikerei ellenére is szerény maradt és mintha egy kicsit zavarná a siker, illetve a média-zsongás. Pedig - nem kell jósnak lenni - hogy  még útja elején jár! És mint mondja: "Vásárhelyről indulok, de mindig ide is akarok hazatérni!"

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Ismét több elsőéves kezd a Mezőgazdasági Karon

Ismét több elsőéves kezd a Mezőgazdasági Karon

Évről-évre töretlenül emelkedik a jelentkezők és a felvettek száma. A legnépszerűbb továbbra is a mezőgazdasági mérnöki alapszak.
Hangolódás a feladatra

Hangolódás a feladatra

Frissítve! Augusztus 16-án átvette megbízását a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium új igazgatója. Hódiné Földesi Sára lett az igazgatója a nagy múltú iskolának.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.