Kultúra, oktatásHangolódás a feladatra

2016. augusztus 25., csütörtök
 
Hangolódás a feladatra

Frissítve!

Változás állt be a nagy múltú hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium vezetésében. Augusztus 16-án átvette megbízását Hódiné Földesi Sára, a gimnázium új igazgatója.

 

 

 

 

 


A leköszönő előd, Dr. Kádár Péter újabb magas beosztású megbízást kap, az eddigihez hasonlóan köznevelési - de nem vásárhelyi - intézményben.

Dr. Kádár Péter teológust, tanárt - a Cseresnyés-kollégium akkori vezetőjét - a Tiszántúli Református Egyházkerület iskolatanácsa 2010 júniusában választotta meg a Bethlen igazgatójának.


A Vásárhelyi Hírek kérdésére, hogy az elmúlt 6 évről milyen gyorsleltárt készítene, elmondta, emberi és szakmai szempontból stabil lett az iskola, a megváltozott köznevelési törvény közepette is a finanszírozás is vállalható lett. Ehhez persze a fenntartó elkötelezett hozzáállása is kellett.  

Mint mondta, különösen öröm számára hogy Akkreditált Kiváló Tehetségpont lett a Bethlen, sikerült a képzési profilt kialakítani, a 8 évfolyamosok természettudományi és nyelvi képzést megerősíteni és nem utolsó sorban jelentős eredmény, hogy Idegennyelvi Vizsgaközpont működik az iskolában.

Hozzátette, jó szívvel adja át a stafétabotot Hódiné Földesi Sárának, aki számára a gimnázium egyáltalán nem ismeretlen „terep”, hiszen az Igazgatótanács tagjaként ismeri az intézményben folyó munkát.

 

Ezt erősítette meg a Vásárhelyi Híreknek is az új igazgató, aki eddig a Szőnyi Benjamin Református Általános Iskolát vezette.

A vezetőként eltöltött 17 esztendő alatt szintén jelentős változásokon ment keresztül az iskola. Az időközben végleges helyre költözött intézmény tanulói létszáma látványosan megugrott az elmúlt időszakban.

„Az iskolánkat választók nagy száma mellett jelentős fejlődésen ment keresztül a szakmai munka és az infrastruktúra. Az emeletráépítéssel 5 új tantermünk lett, stabil a fenntartói háttér”- mondta Hódiné Földesi Sára a Vásárhelyi Híreknek.

 

A Bethlenben augusztus 16-tól szól a megbízása, mint mondta, „hangolódok a feladatra” a kialakult rendszer továbbvitelében gondolkodik, a tőle megszokott belső szakmai párbeszéd híveként szeretne dolgozni a Bethlenben is.

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Milyen is a vásárhelyi strand

Milyen is a vásárhelyi strand

Egy adatlappal kitöltésével felmérik a helyiek strandolási szokásait. Sok változásnak is örülhetünk, például már a kandifotózás is megszűnt.

Vásárhelyi festők képkincsei kerültek elő

Vásárhelyi festők képkincsei kerültek elő

Az albumban csaknem 160 festmény szerepel és egyúttal képet ad a vásárhelyi és szegedi festők munkásságáról. Sok alkotás kimaradt.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.