Kultúra, oktatásKinek mit ad

2014. november 3., hétfő
 
Kinek mit ad

Hódmezővásárhelyen a három egyházi fenntartási oktatási intézményt leszámítva, a hit- és erkölcstant, illetve az erkölcstant tanulók száma között jelentős az eltérés.

 

 

 

 

A 2014/15-ös tnévben többen választják gyermeküknek az elvileg vallási ideológiáktól mentes erkölcstan tantárgyat, mint a hit- és erkölcstant. Magyarországon az általános iskola 1–2. és 5–6. évfolyamán hit- és erkölcstanórára 146 609 gyermek, erkölcstanórára pedig 179 327 gyermek jár – közölte érdeklődésünkre az Emmi.

 

2013 szeptemberétől az állami fenntartású általános iskolákban kötelező hit- vagy erkölcstanórára járnia az 1-2. és 5-6. osztályos tanulóknak, órarendi keretek között.

Az erkölcstan oktatása az állam feladata, amit alsó osztályban tanítók, felső tagozatban szaktanárok tartanak. A tantárgy bevezetésének elvileg az a célja, hogy a diákok szociális és kulturális helyzettől függetlenül megszerezhessék azt a tudást, aminek segítségével megtalálják helyüket a családban, a társadalomban és a munka világában.

 

Hódmezővásárhelyen a három egyházi fenntartási oktatási intézmény - amelyekben nyilvánvaló a hittan - tanulóin kívül a Hódmezővásárhelyi Tankerületben a négy érintett korcsoportban, összesen 1770 diákot érint a hit- és erkölcstan.   

 

A Vásárhelyi Hírek kérdésére, Balázs József a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ tanügyigazgatási referense elmondta, a tankerületben az érintett 1770 diák közül 499-en vesznek részt a hit- és erkölcstanórárákon, míg 1271-en az erkölcstan órákra járnak. Hozzátette, ez a nagyjából 28-72 százalékos arány a tavalyi évhez megközelítőleg hasonló.

(A Cicagói Egyetem és a NORC felmérése)

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Három négynapos hétvége vár ránk

Három négynapos hétvége vár ránk

Már egy igen hosszú hétvégével kezdődött a 2015-ös esztendő, mivel az év első munkanapja valójában január 5-e lesz.
Szégyenlős vagy, na de miért is?

Szégyenlős vagy, na de miért is?

Sok fiatal teszi fel önmagának a kérdést: Szégyenlős vagyok? Mennyiben térek el a normális emberektől? Voltaképpen olyan címke, melyet az ember maga akaszt a saját nya­kába.

 

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.