Kultúra, oktatásKi mit tud-az iskolapadban

2015. május 26., kedd
 
Ki mit tud-az iskolapadban

Kompetenciamérést tartanak május 27-én a hódmezővásárhelyi iskolákban. Ezen a napon - az országban minden iskolában -  a 6., a 8. és a 10. évfolyamon a szokásos tanítás helyett a tanulók az országos mérés feladatlapjait írják meg.

 

 


 

Idén ebben 268 609 diák vesz részt: a 6. évfolyamon 92 179, a 8. évfolyamon 89 145, a 10. évfolyamon 87 285 diák.

Az összegzés szerint a teljes körű mérések célja a tanulók képességeinek, készségeinek minél pontosabb feltérképezése. Nem az a lényeges, hogy minden tanuló könnyen megoldja a feladatokat, hiszen az ország legjobb és leggyengébb tanulói is ugyanazt a tesztfüzetet kapják, és a mérésnek mindegyikükről megfelelően megalapozott eredményeket kell szolgáltatnia. Így nem lehet meglepő, hogy míg egyes tanulócsoportok szokatlanul nehéznek találják a felmérést, mások szerint az túlságosan könnyű.

Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint, a mérés megírása előtt vagy azt követően a diákok kézhez kapják a tanulói kérdőívet, amelyen szociokulturális hátterükről szerepelnek kérdések. A legjobb, ha a tanulók a kérdőíveket a szüleikkel együtt töltik ki, hiszen a legtöbb kérdés a család egészét érinti. A kérdőívek kitöltése a mérési eredmények értékelésének szempontjából rendkívül fontos, ám a tanulók és szüleik számára önkéntes. A kérdőívre adott válaszokat az érintettek (szülők, tanulók) hozzájárulása nélkül az iskola nem ismerheti meg, azokat nem kezelheti.

A kitöltött tanulói kérdőívek kezelésének szabályaira az Oktatási Hivatal külön levélben is felhívta az iskolák figyelmét. Ebben az Oktatási Hivatal azt kéri a pedagógusoktól, hogy május 29-ig kérjék vissza a kérdőíveket, a szülők döntése szerint kitöltve vagy kitöltetlenül, nyitott vagy lezárt borítékban.

 
 
VH-OH
 

Olvassa el ezt is!

Igazi Gyermeknapi ajándék

Igazi Gyermeknapi ajándék

Holnap is igazi amerikai cirkuszi show-ba várja a gyerekeket és szüleiket a Hódmezővásárhelyen turnézó Circus Last Vegas.
Már látható a végeredmény

Már látható a végeredmény

Jól halad a Petőfi utca 6. szám alatti egykori iskolaépület felújítása. További két ingatlannal ez is beletartozik a Kormányhivatal vásárhelyi terjeszkedésébe.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.