SportKezdődik a Gyermekbajnokság a Koczka Kézisuli csapatának

2013. január 31., csütörtök
 
Kezdődik a Gyermekbajnokság a Koczka Kézisuli csapatának

A Koczka Kézisuli U7-es fiú szivacskézilabda csapatának, szombaton megkezdődik az Erima Országos Kézilabda Gyermekbajnokság. A mezőnynél jóval fiatalabb átlagéletkorú társaság számára a legfontosabb a rutinszerzés, ám ennek ellenére győzelmekért utaznak.

 

 


 

A fiatal kézilabdások számára, minden évben az Országos Gyermekkézilabda Bajnokság a szezon versenye.

A Koczka Kézisuli első alkalommal vesz részt a küzdelemben. Szombaton a legfiatalabb korosztály (2005, 2006-os születésűek és fiatalabbak) számára kezdődik el a versengés. Az U7-es fiúk szivacskézilabda bajnokságában az országosan kevés nevező miatt, - a megyei fordulók helyett - a Magyar Kézilabda Szövetség által létrehozott régiókban folyik a küzdelem, országos elődöntőt már nem is rendeznek. A Csongrád és Bács-Kiskun megyéből álló, Badó László régióba tartozik Hódmezővásárhely, ennek köszönhetően alakult úgy, hogy a Koczka csapat először Bács-Kiskun megyébe utazik, majd márciusban Csongrád megyében játssza a záró, befejező fordulóját.

A hódmezővásárhelyiek jóval fiatalabb átlagéletkorú csapattal szerepelnek a bajnokságban, ám ennek ellenére szeretnének győzelmekkel hazatérni.

 

Koczka Gergő, a csapat edzője:

"A távolságból is adódóan még nem ismerjük az ellenfeleinket, ám minden eshetőségre úgy vélem tökéletesen felkészültünk. Tehetséges játékosok alkotják ezt az igen jó összetételű, fiatal csapatot, ám ez a fiatalabb átlagéletkor ebben az évben még igen sokat számíthat, így nagy eredmény tőlük most még nemigen várható. Mindezek ellenére szeretnénk győzelmeket ünnepelni, mely nagy lökést adna ennek a korosztályos együttesnek, amelytől jövőre az országos döntőbe jutás igencsak elvárható lesz."

 

 

Helyszín: Kalocsa, Eperföldi Általános Iskola

Kalocsa, Szent Imre u. 32.

 

Időpont: 2013. február 2. 9 óra

 

Résztvevő csapatok:

 

Koczka Kézisuli Hódmezővásárhely

Szentes SI

Kecel KC

Gézengúz UKC Kalocsa „Eperföld”

Gézengúz UKC Kalocsa „Katolikus”

 


 
 
Forrás: Koczka Kézisuli
 

Olvassa el ezt is!

 Nap és szív – Egy bensőséges est Fehér Józseffel

Nap és szív – Egy bensőséges est Fehér Józseffel

Nagysikerű est volt január 30-án, szerdá a hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtárban. Többszörösen is sikeres volt mindenki számára. Képekkel!
Változás a vásárhelyi buszmenetrendben

Változás a vásárhelyi buszmenetrendben

A polgármesteri hivatal jóváhagyása alapján február elsejétől változik a Tisza Volán hódmezővásárhelyi menetrendje. Részletes menetrend!  
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.