SportKettős győzelem Kisteleken

2014. május 5., hétfő
 
Kettős győzelem Kisteleken

A HLKC Felnőtt Női válogatottja újabb fontos mérkőzésen van túl a NBII Dél-Kelet csoport női kézilabda bajnokság hajrájában, szombaton Kisteleken léptek pályára azzal a tudattal, hogy győzelmi kényszer alatt állnak a bajnokság utolsó meccsein.

 

 

 

Mint arról Áncsán István ügyvezető beszámolt, ehhez képest kifejezetten rossz előjelekkel utazhattak megyei riválisukhoz, hiszen egyéb elfoglaltságok miatt két alapemberük – Tószegi Krisztina és Török Bianka – is hiányzott a keretből. Ennek tükrében igencsak felforgatott kezdőcsapattal, soha nem látott összeállításban léptek pályára, de a lányok megmutatták, hogy a nehéz pillanatokban igazi csapatként tudnak küzdeni. Két rutinos játékosuk, Németh és Hegyi Dia vezérletével a mérkőzés ötödik percétől fokozatosan elléptek a hazaiaktól, de a meccset eldöntő előnyt nem tudták kiharcolni az első félidőben.

 

A második félidő továbbra is hullámzó játékot hozott, melyben a vásárhelyi lányok továbbra is nagyon jól küzdöttek, de az ezúttal kényszer miatt több időt pályán töltő fiatal játékosok keze többször is megremegett döntő szituációkban. Ennek köszönhetően a hazai csapatnak többször is lehetőség volt a felzárkózásra, de a kapuban Kothencz, majd a hajrában beszálló Tóth is sokat tett azért, hogy a vásárhelyi gárda végül magabiztos győzelemmel hagyja el a pályát.
Áncsán István arra is felhívta a figyelmet, hogy bár ezzel a győzelemmel továbbra is saját kezükben tartják a sorsukat, de a Szarvas és a KSI ellen nem szabad pontot veszteniük az utolsó két mérkőzésen.

 

Kisteleki KK – Hódmezővásárhelyi LKC 17-22 (8-10)


Játékvezetők: Medvegy Péter, Rózsahegyi Éva
Versenybíró: Dr. Serfőző Zsolt
HLKC: Kothencz – Hegyi V., Németh 9, Hegyi D. 8, Mészáros, Sajtos 1, Blaskovics 1, Cs: Tóth (k), Manga 1, Szabó 1, Becsei 1, Török M.
Edző: Gaál Adrienn

Gaál Adrienn edző: “Nagyon örülök a 2 pontnak. Nem volt könnyű mérkőzés, bár néha saját magunknak nehezítettük meg. A lényeg a győzelem, amit sosem kell megmagyarázni. Köszönöm a csapat maximális hozzáállását!”

 

Junior mérkőzés:
A fiatal vásárhelyi csapat egyre jobb formát mutatva a tabella negyedik helyén várta a mérkőzést, melyen további pontszerzésben bíztak.
Szoros első félidő után a második játékrészben a hazaiak állandósították 2-3 gólos előnyüket, azonban gól-gazdag végjátékban sikerült a mérkőzést megfordítani, és megérdemelt győzelmet szerezni. A mérkőzés krónikájában meg kell említeni Kandó Dorottya kimagasló teljesítményét, aki a jó védőmunkája mellett 16 góllal terhelte meg a hazaiak kapuját.


Kisteleki KK – Hódmezővásárhelyi LKC 34-36 (16-14)
Játékvezetők: Medvegy Péter, Rózsahegyi Éva

HLKC: Balogh – Varga-Tóth 4, Klemm 3, Szabó 4, Földesi 1, Blaskovics, Kandó 16, Cs: Áncsán (k), Bánfi (k), Farkas, Molnár, Kovács, Bálint 1, Becsei 2, Török M. 5
Edző: Beslin Anikó

Beslin Anikó edző: “A védekezésünk ugyan gyenge volt, de a sok góllal kompenzálni tudtuk, és a legjobbkor fordítottunk. Gratulálok a lányoknak, küzdelmes mérkőzésen a lelkesebb csapat nyert.”

 

Olvassa el ezt is!

Megcélzom a legszebb álmot, komolyan venni a világot…

Megcélzom a legszebb álmot, komolyan venni a világot…

Május 3-án 71 színes léggömb feleresztése jelezte, a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnáziumban ismét eltelt négy esztendő, útjukra indulnak a végzős diákok. Sok képpel!
A végére is maradt izgalom

A végére is maradt izgalom

A remek kezdés után senki nem gondolta, hogy a múlt héthez hasonlóan ismét csak nehezen nyernek a kék-sárgák.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 

És ezt már olvasta?

Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Étvágygerjesztő vásárhelyi program
Étvágygerjesztő vásárhelyi program Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.