SportA végére is maradt izgalom

2014. május 4., vasárnap
 
A végére is maradt izgalom

Egy héten belül második soproni ellenfelét is legyőzte a Kosársuli. A közönség ezúttal is változatos mérkőzést láthatott, hazai sikerrel.

 

 

 

 

A remek kezdés után senki nem gondolta, hogy a múlt héthez hasonlóan ismét csak nehezen nyernek a kék-sárgák. Az utolsó negyedben öt perc alatt utolérte a SMAFC a vendéglátókat, akik végül izgalmas végjáték után behúzták 19. győzelmüket ebben a szezonban.

 

Szomorú eseménnyel, a nemrég elhunyt Faragó István emlékére tartott gyász szünettel kezdődött a mérkőzés. Remekül védekezett a Kosársuli, 8-0 után 13-4 állt a táblán. Varga foghatatlan volt a palánk alatt, Vejinovics pedig kintről volt eredményes. A szerzett labdákból gyors ellentámadásokat vezettek a vendéglátók, amelyeket Rostás Imre ziccerei zártak. A játék képe alapján a 25-12 a soproniakra nézve volt hízelgő.

 

A második negyedben magára talált a vendégcsapat, bár többször is szerencsével, sorra szerezték a pontokat. A Vásárhely támadásaiban sok hiba volt, szinte csak Vas tudott kosarat dobni, így felzárkózott a SMAFC. A 39-31-s félidővel sem a nézők, sem a hazai csapat nem lehetett elégedett.

 

A szünet után Nyilas és Czibere tripláival, majd Kukla parádés játékával gyorsan 18 pont lett a különbség (60-42). Az ex-vásárhelyi Karácsonyi és Balogh ponterőssége kevés volt, sokkal jobban játszottak Utasi Gábor tanítványai. A Kosársuli folyamatosan cserélt, de mindenki jól játszott, még ha romlott is a védekezés. A negyed végén kimaradt három hazai büntető, de így is 62-46-al zárult a negyed.

 

Az utolsó negyed elején, akárcsak egy héttel korábban, öt percig nem dobott kosarat a Vásárhely, és 3 pontra olvadt az előny. Az eladott labdák miatt simán ziccereztek a vendégek, vagy magabiztosan vágták be a triplákat. 63-60 után időkérés és cserék következtek, ami hasznos is volt: Vas kosaraival és Czibere tripláival eldőlni látszott a meccs (76-63). A SMAFC azonban nem adta fel. Az utolsó másfél percben folyamatosan faultoltak, ami be is vált, ugyanis négy vásárhelyi büntető is kimaradt. Az extázisban játszó Karácsonyi ugyanakkor sorra dobta a kosarakat, de négy pont alá nem csökkent a Kosársuli előnye. A végeredmény 83-76 lett, ha nehezen is - de megszületett az újabb hazai győzelem. Ez a 11. a 13 meccsből.

 

 

EnterHód Vásárhelyi KS - Soproni MAFC 83-76 (25-12, 14-19, 23-15, 21-30)

 

NB I/B-s férfi kosárlabda mérkőzés

Hódtói Sportcsarnok, 300 néző - vezette: dr. Varga, Lövész és Borgula

Kosársuli: Vejinovics 9/3, Czibere 13/12, Vas 11, VARGA 12, Gruda 6,

csere - KUKLA 14/6, Nyilas 5/3, Mócsai 2, ROSTÁS I. 9, Rostás G. 2.

edzők: dr. Elek András és Utasi Gábor

 

dr. Elek András edző: "Hiába vezetünk nagy különbséggel, nem tudunk felszabadultan, magabiztosan játszani. Az utolsó negyed ezúttal is tragikus volt, bár így legalább izgulhattak a nézők." 

 
 
Forrás: EnterHód Vásárhelyi Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Megcélzom a legszebb álmot, komolyan venni a világot…

Megcélzom a legszebb álmot, komolyan venni a világot…

Május 3-án 71 színes léggömb feleresztése jelezte, a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnáziumban ismét eltelt négy esztendő, útjukra indulnak a végzős diákok. Sok képpel!
Vásárhelyi ezüstérmes az Európa-bajnokságon

Vásárhelyi ezüstérmes az Európa-bajnokságon

Lőkös Leila is jól szerepelt, a rutinos versenyzőnek számító Zsarkó Dániel Péter pedig maratoni küzdelem után a dobogó második fokára állhatott fel.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.