SportKét csapat négy győzelem

2016. szeptember 21., szerda
 
Két csapat négy győzelem

Szeptember 17-én megkezdődtek az Országos Serdülő Bajnokság küzdelmei. A Vásárhelyi Kosársuli két csapattal nevezett az U14-es küzdelmekre.

 

 

 

 

A 2003-as születésű Rakétákat a délkeleti régió "A" csoportjába, a 2004-es Kobrákat a "C" csoportba osztották be. Mindkét csapat magabiztosan megnyerte mindkét mérkőzését, és az 1. helyen végzett csoportjában.

Mócsai Milán gárdája elképesztő fölénnyel verte a dél-keleti régió élcsapatait, akik az „A” csoportos klubok utánpótlását képviselik. A vezetőedző és segítője rengeteget dolgozik azon, hogy az együttes magjával két évvel ezelőtt, az U12-es bajnokságban elért országos bajnoki címhez hasonló sikert érjenek el U14-ben is ebben a szezonban.

Mellettük elismerést érdemelnek Vas Péter tanítványai is, akik szintén hibátlanul kezdték az idényt, ráadásul egyik összecsapásukon szintén a Kecskeméti Kosárlabda Akadémia egyik csapatát tudták legyőzni. Ráadásul úgy, hogy a Vásárhelyi Kobrákban a korosztályban fiatalnak számító, 2004-es születésű játékosok pattogtatnak.

 

Times New Roman";mso-bidi-font-family:"Times New Roman";mso-fareast-language: HU'>Itt érdekes dolgokra lehet találni:

 

https://www.google.hu/webhp?sourceid=chrome-instant&ion=1&espv=2&ie=UTF-8#q=jogerős+döntés++vízszennyezési+bírság+csongrád+megyei

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Vállalható vereség Egerben

Vállalható vereség Egerben

A nyolc-gólos vereségük ellenére ezúttal minden dicséretet megérdemelnek a lányok, hiszen a meccs nagy részében nyílttá tudták tenni az eredményt.
Fiatalként is felelősen

Fiatalként is felelősen

A Városi Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat Felkészítő tábort hirdet 13 és 22 év közötti fiataloknak, akik érdeklődnek az ifjúsági önkormányzat iránt.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.