Kultúra, oktatásFiatalként is felelősen

2016. szeptember 19., hétfő
 
Fiatalként is felelősen

A Városi Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat „A mi évünk” című nyertes pályázatának keretin belül szeptember 30. és október 2-a között Felkészítő tábort hirdet olyan 13 és 22 év közötti fiatalok számára, akik érdeklődnek az ifjúsági önkormányzat iránt.

 

 

 


 

A tábor célja, hogy a résztvevők megismerkedjenek a testület működésével és felépítésével, illetve, hogy egy szélesebb képet kapjanak az aktuális projektekeinkről, amelyeknek aktív részesei, szereplői lehetnek, és így hatékonyabban részt vegyenek a korosztályt érintő döntések előkészítésében - mondta a táborról Napkor Mónika a Vásárhelyi Híreknek.

 

 

A Városi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat felnőtt segítője azt is elmondta, a Mártélyi Holtág, a Bodnár Bertalan Központ környezete segít abban, hogy ne csak „tömény” és „száraz” elmélettel és fogalmakkal ismertessék meg az érdeklődőket, hanem csapatépítési és együttműködési „minitréninget” is tartanak és elsődleges fontosságú, hogy a résztvevők felejthetetlen élményekkel gazdagodjanak.

 

A Felkészítő tábor részletes programjáról kérdezve, Napkori Mónika elmondta, az első nap a csapatépítésről szól, viccesebb, könnyedebb hangvételű, kreativitást igénylő gyakorlatokkal. A második nap pontosítják mi is az a gyermek és ifjúsági önkormányzatiság, mi a testület története, illetve a mit is takar a projektmenedzsment.

Közösen megbeszélik, hogy ha egy projektben részt vesznek mit is kell tenniük, mire kell figyelniük.

A program utolsó napja pedig már a zárásé és az értékelésé.

 

Mint arról írtunk (cikkünk a lap alján) idén tavasszal Almási István polgármester, Szabó Adrienne ifjúsági polgármester és Napkori Mónika felnőtt segítő látta el kézjegyével a Városi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat és a hódmezővásárhelyi Önkormányzat együttműködési megállapodását, amelynek lényege, hogy a városvezetés akceptálja a felvetéseket, javaslatokat, segíti az ötletek megvalósítását.

 

A táborban történő részvétel mindenki számára mindössze egyezer forint, ami a tábor  időtartama alatt a szállás, a napi háromszori étkezés költségeit tartlamazza.

Jelentkezési határidő: 2016. szeptember 23. A jelentkezési lap elküldése még nem jelenti automatikusan azt, hogy a jelentkező részt vehet a programon! Minden jelentkezőnek legkésőbb 2016. szeptember 26-án elektronikus úton visszaigazolást küldenek, Bővebb információ Napkori Mónikától kérhető a 30/532-0871 telefonszámon (17 óra után), illetve a vgyio.hmvhely@gmail.com e-mail címen.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Ismét képben a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Győzött első meccsén a Kosársuli

Győzött első meccsén a Kosársuli

Motivált, harcos és kreatív játékot bemutatva nyerte meg első bajnoki mérkőzését a Tiszaújváros ellen Utasi Gábor csapata hazai pályán.

...hogy jobb emberekké és jobb magyarokká váljanak

...hogy jobb emberekké és jobb magyarokká váljanak

Hétfőn délelőtt elindult az első turnus. Novemberig valamennyi érettségi előtt álló középiskolás hódmezővásárhelyi diák ellátogat Erdélybe.

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.