KözéletKerülje el a mérgelődést

2015. július 5., vasárnap
 
Kerülje el a mérgelődést

A nyaralás idején gyakoribb utazás során, na és a kánikulai napokban vonatozóknak nagyon nagy segítség lehet a MÁV programja, amely térképen valós időben mutatja, hol járnak, késnek-e a vonatok.

 

 

 


A Google térkép alapú internetes rendszer valós idejű információkat szolgáltat a vonatok indulásáról, a késések várható idejéről. A programnak köszönhetően a vonatra várakozók megtudhatják, hol jár adott pillanatban a szerelvény.

A fejlesztés 'egy komlex project', amely már több éve elindult, s amelynek segítségével új szempontok alapján lehet információkat szerezni.
Az új rendszerre, az utasok pontos tájékoztatására azért is volt szükség, mert a panaszok 70 százaléka arra vonatkozik, hogy az utasok nem kapnak megfelelő tájékoztatást a késések, vagy más felmerülő problémák okairól. 


Az oldalon az országos térképhálózat látszik az éppen közlekedő vonatokat jelző ikonokkal. A képernyő jobb oldalán a kezelőpult látható, amelynek segítségével könnyedén - az ELVIRA rendszerénél már megszokott módon - kereshetünk rá az általunk kiválasztott vonatra. A képernyő bal alsó sarkában a jelmagyarázat látható. Mind a kezelőpult mind pedig a jelmagyarázat „kikapcsolható” a képernyőről, hogy ne takarjon ki hasznos információt.

Kattintson rá arra a járatra (a színes körre), amelyik érdekli!

 

 Térképed vonatinfo ITT! (Kattintson!)

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
Felzaklatták Bessenyei Ferenc özvegyét

Felzaklatták Bessenyei Ferenc özvegyét

Nem örül Élthes Eszter annak, hogy férje nevével árulják Vásárhelyen azt az ingatlant, ahol a Nemzet Színésze nevelkedett. Volt már konfliktusa máskor is.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.