Kultúra, oktatásKépeken keresztül a hazaszeretet és a család

2016. május 23., hétfő
 

Május 23-án délelőtt a Németh László Gimnázium és Általános Iskola aulájában megnyílt egy különleges kiállítás. A különlegessége mellett, talán az egyedisége miatt is figyelemre méltó, hiszen az országban elsőként Vásárhelyen van olyan kiállítás, amelyen Első Világháborús katonák portréit, a fronton készült csoportképeit és iskolások rajzait láthatjuk egymás mellett.

 

 

FotóK. Gaál Györgyi (VH)

 

 

„Talán ez az első alkalom, hogy 70 év után az Első Világháborúval kapcsolatban rajzok kerülnek ki a gyerekek keze alól” - hangzott el a Hazaszeretet és a család című kiállítás megnyitóján.

 

A Németh László Gimnázium és Általános Iskola aulájában 35-40 kép és a katonaportrék által inspirált 20-25 rajz, festmény és az Első Világháború korát idéző eredeti tárgyak láthatók mától. A rövid műsorral bevezetett megnyitón részt vett Cseri Tamás képviselő, Nagy Gyöngyi az Emlékpont történésze, Árva László igazgató.

 

Mint arról a Vásárhelyi Hírekben írtunk, a kormány 2014-ben meghirdetett Első Világháborús Centenáriumi megemlékezés-sorozatába illeszkedő ötlet Hegyi Endre fotóstól származik, aki mint ismeretes évek óta menti az enyészettől a hagyatékokban, vagy padláson talált, értéktelennek vélt fotó-üveglemezeket, negatívokat, relikviákat.

 

Ötletére, hogy a Nagy Háború magyar katonáinak, a hátországban élő hozzátartozóik életét, sorsát a fotókon és rajzokon keresztül, ilyen sajátos módon a diákok is megismerhessék, a Járási tankerület mellett, a Németh László Gimnázium és Általános Iskola vezetése is nyitott volt.

 

Hegyi Endre fotográfus az iskola diákjai számára nem ismeretlen, hiszen a középiskolásoknak többször tartott már rendhagyó tanórákat, amelyeken a történelemkönyvekben tanultak mellett a nagyméretű fotóin keresztül a diákok közelebb kerülhetnek a Nagy Háború korához. Általában a kor tárgyaiból is bemutat néhányat, mint ahogy a kiállításon is láthatók például régi újságok, használati tárgyak, lövedék hüvelyekből készített tárgyak.

A vásárhelyi diákok számára helytörténeti vonatkozása is van a kiállításnak, mert mint az elhangzott: családok ezreinek életét változtatta meg, amikor a 4 éves háborúba 15 ezer katonát küldtek a frontra, akik közül 2500-an soha nem tértek vissza, több mint 500-an pedig sérüléseik miatt néhány éven belül meghaltak.

Mától 10 napig a kiállítás nemcsak a diákok, hanem a nagyközönség számára is megtekinthető.

 
 
B.Sz.Z
 

Olvassa el ezt is!

Kupát ért a vívóidényben elért eredmény

Kupát ért a vívóidényben elért eredmény

Május 21-én a budapesti versenyen a Hódmezővásárhelyi Csomorkány Sport Egyesületet Sápi Ferenc egyedüliként képviselte a páston férfi tőr egyéniben.
Megnyílt az Év kiállítása Vásárhelyen

Megnyílt az Év kiállítása Vásárhelyen

A tárlat szinte hiánytalanul reprezentálja a 19. század realista tájábrázolásától a nagybányai iskola plein-air festészetén keresztül, a 20. század első évtizedeinek különféle izmusaiba torkolló fejlődési ívet.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Étvágygerjesztő vásárhelyi program
Étvágygerjesztő vásárhelyi program Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.