Kultúra, oktatásMegnyílt az Év kiállítása Vásárhelyen

2016. május 22., vasárnap
 
Megnyílt az Év kiállítása Vásárhelyen

Munkácsytól Tóth Menyhértig címmel nyílt a Kovács Gábor Gyűjtemény remekműveiből összeállított kiállítás a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban vasárnap.

 

 

Fotó: Rosta Tibor

 

 

 

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség országgyűlési képviselője megnyitójában úgy fogalmazott, Kovács Gábor megkerülhetetlen alakja a 20. századi magyar műgyűjtés történetének, a művészeti élet, a műpártolás megszervezése, a kortárs művészek megsegítése, a magyar értékek összegyűjtése érdekében végzett munkája miatt.

Kovács Gábor látta meg elsőként, mekkora szükség van a második háború előtti műgyűjtés hazai hagyományainak folytatására, talán elsőként ismerte föl annak fontosságát, hogy amije van, azt meg kell osztani másokkal, meg kell mutatnia a nagyközönségnek. Ma, amikor hiány van nagyvonalúságból, szépségből, tisztességes emberi kapcsolatokból ez példamutató - mondta a politikus.

 

Kovács Gábor, a KOGART alapítója megismételte a pénteki sajtótájékoztatón elmondottakat. Magángyűjtőként azokat a képeket vásárolja meg, amelyek megérintik a lelkét. Gyűjtemény képeit a fény, a meleg színek, a szépség és a harmónia jellemzik.   

 

A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány és a Tornyai János Múzeum közös kiállításának anyaga végigvezeti a látogatót a magyar piktúra talán legizgalmasabb fél évszázadán. A 19. század végétől a második világháborúig tartó évtizedekben a magyar művészet szinte párhuzamosan fejlődött a nyugat-európai, elsősorban a francia és a német festészettel. A tárlat szinte hiánytalanul reprezentálja a 19. század realista tájábrázolásától a nagybányai iskola plein-air festészetén keresztül, a 20. század első évtizedeinek különféle izmusaiba torkolló fejlődési ívet. A július végéig megtekinthető kiállításon helyet kaptak a kollekció kivételes értékű gyöngyszemei, Vaszary János, Kádár Béla, Tóth Menyhért és Péreli Zsuzsa életművének válogatott darabjai is.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

A Nap és a fény világa

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A múlt üzenete a jövő agrárszakembereinek

A múlt üzenete a jövő agrárszakembereinek

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara a hódmezővásárhelyi agrárképzés 120 éves évfordulója alkalmából hívta életre a négynapos tárlatot. Képekkel!
...néköm most a Hazát fegyverrel köll szolgálnom

...néköm most a Hazát fegyverrel köll szolgálnom

Egy kiállítás, amelyen Első Világháborús katonák portréit és iskolások rajzait láthatjuk egymás mellett. Az ötlet Hegyi Endre fotóstól származik.
Miniszteri látogatás a vásárhelyi kórházban

Miniszteri látogatás a vásárhelyi kórházban

A megbeszélés középpontjában az egészségügyi ellátórendszert érintő problémák, a tervezett fejlesztések, valamint a működéssel kapcsolatos intézkedések álltak.

 

Hódtói vízpótlás kissé megkésve

Hódtói vízpótlás kissé megkésve

A vízgazdálkodási intézkedési terv a víz elvezetése helyett a helyben tartást, a vizes élőhelyek helyreállítását és a mezőgazdasági vízhasználat átalakítását helyezi előtérbe.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.