Kultúra, oktatásKaranténban a 67. Vásárhelyi Őszi Tárlat

2020. november 21., szombat
 
Karanténban a 67. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Rendhagyó módon, október első vasárnapja helyett az ősz végén, november 22-én nyílt volna meg Magyarország legnagyobb múltra visszatekintő kortárs képzőművészeti kiállítása.

 

 

 

 

 

 

 

A 67. Vásárhelyi Őszi Tárlat, azonban a koronavírus-járvány korlátozásai miatt zárt ajtók mögé kényszerült.

 

Képiró Ágnes művészettörténész, a tárlat társkurátora bejelentette: a folyamatosság nem szakadt meg, ugyanis 154 művész 214 alkotása került a helyére az elmúlt hetekben ‑ Pogány Gábor címzetes kurátorral közös rendezésben ‑ a hódmezővásárhelyi Alföldi Galéria földszinti tereiben.

 

A kiállítás a muzeális intézmények látogathatóságának feloldását követően válik megtekinthetővé a kiállító művészek és a művészetkedvelő közönség számára, és egy későbbi időpontban rendezi meg a Tornyai János Múzeum a díjátadó ünnepséget. A 67. Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját, a Tornyai-plakettet a Hódmezővásárhelyen élő és alkotó Kotormán Norbert szobrászművész nyerte el, aki több, mint negyedszázada rendszeres kiállítója a tárlatoknak és számos kimagasló szakmai elismerést tudhat magáénak az elmúlt években – a tavaly megkapott Munkácsy-díja mellett az Őszi Tárlatokon is rendszeresen díjazták munkásságát. Kotormán Norbert Bögöly című munkája egy nagyon kortárs plasztika – mondta el a Képiró Ágnes kurátor. A fehér laminált akrilból készült, különlegesen kidolgozott, méretarányos ló ugyanis csupán a posztamense az állat ágyékán parazitaként megbúvó „csípős légynek” – erre utal a mű alcíme is: Parazita posztamentum. Az alkotás további egyediségét az adja, hogy a statikailag tökéletesen álló munka egy pontján a falhoz támaszkodik, így mélydomborműként is értelmezhető. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Életműdíját a tárlatok hű és kimagasló kvalitású alkotójának, Tenk László festőművésznek ítélte a zsűri, míg Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíját Kotomán Ábel szobrászművész érdemelte ki.

Az MMA Képzőművészeti Tagozatának díját Sulyok Gabriella grafikusművész veheti át.

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Endre Béla mesterdíjában a vásárhelyi tárlaton először kiállító, a hazai képzőművészeti élet meghatározó egyénisége, Bukta Imre részesült, a Galyasi Miklós-díjat Ágnes von Uray festőművész kapja.

A Fiatal Festők Nívódíját Szabó Franciska festőművész érdemelte ki, Szurcsik József Munkácsy-díjas grafikus- és festőművészt, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Grafika Tanszékének tanszékvezetőjét az Emberi Erőforrások Minisztériuma díjával ismerték el.

Végh Júlia festőművész a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. díját, a hazai grafika doyenje, Gyulai Líviusz a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat, Vető Orsolya Lia festőművész a Csongrád Megye Önkormányzataiért Alapítvány elismerésében részesül.

 

A kiállítás tervezett megnyitására megjelent, de csak a tárlat látogathatóságát követően megvásárolható, 148 oldalas, kétnyelvű katalógus előszavában Nátyi Róbert művészettörténész ekképpen fogalmaz: „Összegzésképpen az ez évi műegyüttes karakterében eltér a néhány évvel ezelőttiektől. Fokozatosan átalakul a kiállítások alkotóközössége is. Az évente megújuló hajtásokat hozó Vásárhelyi Őszi Tárlat idén is […] érdekfeszítő látlelet jelenkori képzőművészeti törekvéseinkről, ahol a kultúrakedvelő város jóvoltából esztendőszám adnak találkát képzőművészeink a feltörekvő fiataloktól a középgeneráció elismert, tekintélyes szereplőin és a szakma »kanonizált« nagyságain át.”

 

A 67. Vásárhelyi Őszi Tárlatot a járványkorlátozások feloldását követően, 2021. március 28-ig díjtalanul tekinthetik meg az érdeklődők az Alföldi Galériában.

 

A 67. VÁSÁRHELYI ŐSZI TÁRLAT DÍJAZOTTJAI

 

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város fődíja és a Tornyai-plakett

Kotormán Norbert szobrászművész

 

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Életműdíja

Tenk László festőművész

 

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város és a Magyar Művészeti Akadémia

Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíja

Kotormán Ábel szobrászművész

 

Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának díja

Sulyok Gabriella grafikusművész

 

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Endre Béla mesterdíja

Bukta Imre festőművész

 

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Galyasi Miklós nívódíja

Ágnes von Uray festőművész

 

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Fiatal Festők Nívódíja

Szabó Franciska festőművész

 

Emberi Erőforrások Minisztériuma díja

Szurcsik József festő- és grafikusművész

 

MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. díja 

Végh Júlia festőművész

 

Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat díja

Gyulai Líviusz grafikusművész

 

Csongrád Megye Önkormányzataiért Alapítvány díja

Vető Orsolya Lia festőművész

 

Dr. Horváth Ügyvédi Iroda díja

Fekete László szobrászművész

 

Hód-Mezőgazda Zrt. díja

Papageorgiu Andrea festőművész

 

Kincses Pál vállalkozó díja

Czene Márta festőművész

 

SV-2010 Kft. díja

Szabó Menyhért szobrászművész

 

Bandula Kisvendéglő munkajutalma

Révész Anna festőművész

 

Hódagro Mezőgazdasági Zrt. munkajutalma

Sipos Boglárka grafikusművész

 

Vásárhelyi Róna Kft. munkajutalma

Plank Antal szobrászművész

 

Kurucz D. István festőművész Emlékére díj

Tayler Patrick Nicholas festőművész

 

Daru Árpád vállalkozó munkajutalma

Nagy-György Ágnes keramikusművész

 

Rékassy Csaba Különdíj

Sipos Boglárka grafikusművész

 
 
VH-Elek András
 

Olvassa el ezt is!

 A lényeg két szóban: adó és áremelés

A lényeg két szóban: adó és áremelés

Gazdasági tűzoltásnak is felfogható a Vásárhelyi Önkormányzat lépéssorozata. Összefoglaltuk a városi lakosság várható új fizetnivalóit. Frissítve!
A HLKC végig tartotta az előnyét

A HLKC végig tartotta az előnyét

November 14-én a Kézilabda Szeged SE vendégeként folytatta az NB II-es bajnokságot a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club felnőtt csapata.
Vásárhelyi szociális dolgozók kitüntetése

Vásárhelyi szociális dolgozók kitüntetése

Idén, a szociális munka napja alkalmából rendezett ünnepségen a vásárhelyi városháza dísztermében három dolgozó vehetett át kitüntetést.

A magányosság csábítása

A magányosság csábítása

A facebook-on megkérdezett 10 vásárhelyi nőből 3 nem fél a magányosságtól. Az egyedülállók száma emelkedik, 2021-re pedig világszerte 20 százalékkal nő majd az egyedül élők száma.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025 2025. 21. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Múzeumok Éjszakája Vásárhelyen 2025
Múzeumok Éjszakája Vásárhelyen 2025

Országszerte számos múzeum, könyvtár és kiállítóhely nyitva lesz az év leghosszabb éjszakáján. Vásárhelyen is 6 helyszínen 19 programmal várják az érdeklődőket. Részletes program.

 
A holland nagykövet a városházán
A holland nagykövet a városházán Désierée Bonis Hollandia magyarországi nagykövete vásárhelyi látogatása során Márki-Zay Péter polgármesterrel is találkozott.
 
Emléktáblát avattak a mártírhalált halt Cseszkó házaspárnak
Emléktáblát avattak a mártírhalált halt Cseszkó házaspárnak

Hálaadó istentiszteletet követően felavatták a mártírhalált halt, Celebesz szigetén kórházat alapító Cseszkó Gyula és felesége, Hadady Emma Róza emléktábláját az Ótemplom falán.

 
Kilenc hétig pótlóbuszok Szeged és Orosháza között
Kilenc hétig pótlóbuszok Szeged és Orosháza között A Hódmezővásárhely és Orosháza közötti pályakarbantartással több perces késéseket okozó sebességkorlátozásokat szűntetnek meg.
 
620 alkotó 1500 alkotás
620 alkotó 1500 alkotás A zsűri június végéig dönt arról, hogy mely műveket tekintheti meg a közönség az október első vasárnapján nyíló Őszi Tárlaton.
 
Coca-Cola SZIN augusztus 27-30.
Coca-Cola SZIN augusztus 27-30. Újabb nemzetközi sztárokat és hazai kedvenceket jelentettek be a SZIN szervezői. Négy napon át, több mint tíz helyszín, több mint kétszáz program.