Eifert Jánost, a vásárhelyi származású fotóművész Bali szigetén tartott workshopot és persze közben állóképekbe örökítette a számára becses pillanatokat. Beszámolója mellé újabb kamerakalandjait osztja meg a Vásárhelyi Hírek olvasóival.
Fotók: Eifert János ( VH © )
A felül piros, alul fehér indonéz nemzeti zászló, a Sang Saka Merach mellett a másik fontos szimbólum az ország címerállata, a teremtő energiát jelképező arany sas, a Garuda. Az arany szín a nemzet nagyságára (Indonesia Raya) utal, ám a tollak számának is sajátos jelentése van. A sas karmai közt tartott szalag felirata Indonézia nemzeti mottója: Bhinneka Tunggal Ika, vagyis „Egység a különbözőségben”. A XV. századból származó felirat az indonéz népek különböző etnikai és kulturális hátterének ellenére meglévő egységét hangsúlyozza.
Balit az Istenek szigetének is nevezik, mégpedig a több ezer kisebb és nagyobb szentély és templom miatt. Szinte minden utcasarkon található egy-egy templom, szentélyből vagy házi oltárból pedig nemcsak a házak hátsó udvarain, tereken, útkereszteződésekben, hanem még a rizsföldeken, a dzsungelekben, a vulkánok krátereiben, a tengerből kiemelkedő sziklákon is találni ezerszámra. A hárommilliós szigeten a vallás és a mindennapi élet igencsak összefonódott. Sok a muszlim és a buddhista, de legnagyobb számban a balinéz-hinduk élnek. Vallásukban sajátosan keveredik az indiai eredetű hindu, és egy adag ősi animizmus, azaz a természet Istenként való tisztelete. Korábbi beszámolómban már említettem, hogy itt az emberek szeretik az ünnepeket, amelyek egyben az isteneknek áldozó rítusokat is jelenti. Ünneplik a születést, majd a kisgyermek bemutatását a falu lakóinak, a fogreszelési ceremóniát, amikor a szemfogak lereszelésével megszabadítják a fiatalokat a rossz tulajdonságaiktól. Ünneplik az ifjú párok egymásra találását, végül az élet elmúlását is, hiszen az itt élők hisznek a lélek újjászületésében. A balinézek erős vallásosságának köszönhetően szinte mindent az Istenek befolyásolnak.
Ács László útikönyvében szinte költői képekben ír a szigetről: „Bali a trópusi paradicsom. Földi édenkert, ahol a festői tájképhez a halványzölden ringatózó rizsföldek adják az alapszínt, ahol az azúrkék víz fölé hajló pálmák árnyékfoltjain szikrát vet a fehér homokpad, s a tenger felszíne alatt szivárványszín halak és teknősök játszanak az ünnepi díszbe öltözött korallok között. Bali a démonok és az istenek szigete. Az indonéz tűzgyűrű egyik csodálatos láncszeme, ahol a vulkánokban lakó istenek időnként égre törő füstoszlopokkal és izzó lávafolyamokkal adják ki haragjukat. Az összeolvadt álom és valóság, ahol a hagyományok és a szigetet körüllengő varázs a mindennapok részét képezik.”
Az ember, amíg nem találkozik a valósággal, hajlamos azt gondolni az ilyen leírásokról, hogy ezek idegenforgalmi propaganda céljából született giccses, csöpögős mondatok, amelyekkel turistákat lehet vonzani az „Istenek szigetére”. A valóság azonban rácáfolt minden előítéletre, hiszen Bali szigetén számos csodát találtunk: a gazdag növény- és állatvilágot, az érintetlen tengerpartokat, a gazdag néprajzzal és kulturális élettel teli nyüzsgő mindennapokat. A Jatih Luwih zöldellő rizsteraszaitól a Tanah Lot tengerparti templomon keresztül a Kintamani-Batur vulkánt tükröző tavakig, vagy az Ubud melletti majomerdőtől a Goa Lawah denevértemplomig, az ünnepek és játékok, szertartások kisebb-nagyobb helyszínéig. Jegyzeteimben gyarapodnak a földrajzi nevek, helymegjelölések - Balangan Beach, La Joya bungalow, Jimbaran halpiac, Nusa Dua (2 sziget), Beduguli botanikuskert, Tamblingan Tó, Munduk vízesés, Penglipuran, Bingin, Kuta, Uluwatu, Tegallalangi, Sanur – amelyek mögött arcok, találkozások, rácsodálkozások rejlenek. Egyik-másik élményt talán sikerült képpé varázsolni…
Kapcsolódó cikkeink:
