GazdaságJó világ a focivilág Vásárhelyen

2016. október 12., szerda
 
Jó világ a focivilág Vásárhelyen

Fűtés és öltöző nélkül is sokat segít rossz idő esetén az új fedett műfüves focipálya, amelyet már használnak, de a hivatalos átadás október 12-én délelőtt volt. 

 

 

 

 

 

 

A Hódmezővásárhely Sportjáért Alapítvány tavaly ősszel beadott  sportfejlesztési programjának részeként kérték egy műfüves fedett pálya finanszírozását. A létesítmény - az MLSZ -től a Vásárhelyi Híreknek megküldött határozata szerint - közel 185 millióba került. A társasági adóból és az osztalékadóból (TAO) származó közel 131 millióhoz még további kb. 55 millió forint önrészt kellett tenni.

 

További 18 millióba kerültek a pálya folyamatos karbantartását biztosító gépek, ezt is a TAO -ból kapta az Alapítvány. Az összesen eddig közel 50 milliós gépbeszerzés mind a három műfüves pálya ápolását szolgálja. A most átadott csarnokban a 60m X 30m-es műfüves pálya már tavaly elkészült, szintén TAO-s támogatásból.

 

Öltöző nincs, de ennek valószínű oka, hogy a kérelmező Alapítvány, ennek megépítéséről időközben lemondott. Természetesen nem végleg, hanem a stadion lelátórészének lefedésével együtt későbbre halasztódik a megvalósítás.

 

Az új fedett csarnok többek között az utánpótlás-nevelésben kap nagy szerepet. Körülbelül 400 gyerek focizik Vásárhelyen. A város egyik legnépszerűbb sportegyesülete a HFC, a Szent István Iskola sportosztályba járó diákjai is használják. Éppen a napokban - a most először indított futball osztály - 22 kisdiákja egységes mezeket és utazó felszerelést kapott. Fekete Ferenc, a Hódmezővásárhely Sportjáért Alapítvány elnöke a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a felszerelés nem TAO-s pénzből, hanem az alapítványt szponzorálók segítségével vették.

 

Egyébként a Magyar Labdarúgó Szövetség adatai szerint a Hódmezővásárhely Sportjáért Alapítvány 2012-ben 70 millió, 2013-ban 30 millió, 2014-ben 700 ezer forintot költött a futball utánpótlásra. 2015-16- os évre az Alapítvány sportfejlesztési programjának utánpótlás-nevelési feladatok támogatása jogcím alá betervezett 18 millió 635 ezer forintot, de a Határozat szerint az Magyar Labdarúgó Szövetség csak 1 millió 440 ezer forintot hagyott jóvá.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Sikeres versenyszezon indítás

Sikeres versenyszezon indítás

Békéscsabán a Fit-Kid Dance és Fit-Kid Dance Show Országos versenyen a Hód-Fitness SE - t 11 versenyző képviselte. Képekkel és eredményekkel!
Ilyen hybrid szerelvény száguldozhat majd

Ilyen hybrid szerelvény száguldozhat majd

Már tavaly téma volt, hogy a képen látható Stadler Rail hybrid tram-train lehet a „befutó” a Vásárhely-Szeged vonalon. A 37 méter hosszú szerelvény maximális sebessége 100 km/óra.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.