MozaikIlyen hybrid szerelvény száguldozhat majd

2016. október 8., szombat
 
Ilyen hybrid szerelvény száguldozhat majd

Több helyen újdonságként írnak arról, hogy a Stadler Rail szállíthatja a 8 gyorsvillamost, a majdan épülő Hódmezővásárhely-Szeged tram-train vonalra. Pedig - mint arról tavaly a Vásárhelyi Hírekben is írtunk - ez a hír már 2015 novemberében is téma volt, amikor a svájci Stadler Rail csoport felvásárolta a Vossloh-csoport spanyolországi mozdonygyártó üzletágát.

 

 

 

Fotók: vossloh.com

 

 

 

A novemberben aláírt szerződés júliustól, visszamenőleges hatállyal lépett életbe és komoly előrelépést jelent a Stadler számára a teljes kötött pályás vertikumot lefedő járműgyártóvá válás útján. Sőt, az ügyletnek hosszú távon akár magyar vonatkozásai is lehetnek. Vagyis kézenfekvő lehet, hogy a Szeged és Hódmezővásárhely közé tervezett tram-train vonal járműtendere alkalmat nyújthat a Stadlernek arra, hogy az immár hazai pályának számító magyar piacon egy új járműszegmensben szerezzen megrendelést, és egyúttal a régióban egyfajta referenciát is.

 

A nagy kérdés természetesen a műszaki tartalom lesz - ebben a tekintetben érdekes lesz majd látni a MÁV-START elképzelését a járműveket illetően. A szakemberek meghatározása szerint a tram-train nem egyszerű kategória, mivel egyszerre kell nagyvasúti előírásoknak (például a kocsiszekrény merevsége) és a városi forgalom igényeinek (fordulókör, tengelyterhelés és a többi) megfelelni. Nem utolsó sorban - ismerve a terveket - a villamosnak Hódmezővásárhelyen dízel, majd a MÁV vasútvonalra csatlakozva elektromos motorral kell működnie.

A Stadler komoly tapasztalattal bír az ilyen öszvér járművek piacán, a Vossloh Espana felvásárlása pedig további szaktudást és gyártókapacitást hoz számukra.

A képen látható - piros, fehér, zöld festésű hybrid tram-train - idén kezdte meg szolgálatát a kelet-németországi Chemnitzben. Ez a típus lehet a „befutó” Vásárhely-Szeged vonalon is. A 37 méter hosszú szerelvényben 87 ülőhely, 141 állóhely van, maximális sebessége 100 km/óra.

 

Májusban írtuk, hogy a Magyar Közlönyben az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program nevesített kiemelt projektjei között két tétel szerepel közvetlenül a tram-train beruházásának finanszírozására. Az egyik a Szeged–Hódmezővásárhely közötti rendszer kiépítésére, illetve Hódmezővásárhelyen a villamos vonal kialakítására 13 milliárd 250 millió forint, továbbá, 8 darab villamos beszerzésére 10 milliárd forint áll rendelkezésre.

Az előbbi esetében a támogatást igénylő a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság. A járműbeszerzés pedig a MÁV-START Zrt.-re írták ki. 

 

Fontos megjegyezni, hogy mindkét esetben a támogatás 100%-os intenzitású, tehát Vásárhelynek nem kell önrésszel beszállnia.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Időmorzsák 2 - Sz..ó Lenin

Időmorzsák 2 - Sz..ó Lenin

Új sorozatunkban Hódmezővásárhely félévszázaddal ezelőtti apró történéseiből szemezgetünk. Lesz ki rácsodálkozik, lesz aki emlékszik szűkebb pátriája régi híreire.
Elektromos autókat kapnak a kórházak állami pénzből

Elektromos autókat kapnak a kórházak állami pénzből

Az autókat telephelyek közötti közlekedésre, vér és vérkészítmények szállítására, sürgősségi szállításokra, ügyintézésre lehet majd használni.
Ismét a dobogó legfelső fokára állhatott a vásárhelyi Nagy Enikő

Ismét a dobogó legfelső fokára állhatott a vásárhelyi Nagy Enikő

Április 18–19-én rendezték Hódmezővásárhelyen, a Gyarmati Dezső Sportuszodában a VI. Consolis ASA Nemzetközi Szenior Úszóversenyt.
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.