Kultúra, oktatásJapánban is pengetik

2013. december 29., vasárnap
 
Japánban is pengetik

Most 15 éve, hogy először zsűrizték és rögtön kiválóra minősítették a hódmezővásárhelyi Szakál László citeráit.

 

 

 

Ritka és szép mesterség birtokosa a hódmezővásárhelyi Szakál László. A ma már hatvanegy éves mestert 8 éves kora óta mély szerelem fűzi a hangszerhez, melynek Szakál László mára már nem csak tehetséges megszólaltatója, hanem készítője is.

A citera voltaképpen francia eredetű hangszer, amely nálunk is megvetette a lábát, és a magyar népzene szerves részévé vált. Mivel viszonylag olcsón előállítható, egyszerű szerszámokat igénylő hangszer, a régi falusi, tanyasi emberek mindenféle szakmai tudás nélkül barkácsolták össze házi citerájukat. A szegény népek hangszerének is nevezték: szinte nem is akadt olyan ház, ahol ne lógott volna egy citera a mestergerendán. Ráadásul nem csak szobadíszként funkcionált, hanem a magyar dal kedvelő elődeink, férfiak, nők és gyerekek egyaránt értettek a megszólaltatásához is. Mivel könnyen tanulható a kezelése, gyorsan sikerélményt és kedvet ad a rajta való játszás.

 

Így történt ez Lászlóval is. Egy szomszédból kölcsönkapott hangszert pendített meg először, s mivel érzéke azonnal kitűnt, az édesapja meglepte egy saját citerával. Azon faragott újabb és újabb dalokat majd ügyesen bele is rázódott a citerázásba. Később a harmonika hangja is megtetszett neki, beletanult hát abba is. Innen már egyenes út vezetett a lakodalmi zenészkedéshez, majd belekóstolt a zenekari játékba, ahol profi hangszeren, az úgynevezett sándorfalvi hasas citerán játszhatott. Olyannyira megkedvelte ezt a típust, hogy otthoni használatra is akart egyet, de anyagilag elérhetetlennek bizonyult számára. Ezért döntött úgy, hogy készít magának egyet. Sok-sok évi kísérletezés követte az elképzelését. A híres elődök nyomdokaiba kívánt lépni, úgy mint Krizsán Pál, Földházi Pál és Tóbiás Lajos - utóbbitól személyesen tanulhatta el a fortélyokat. Közben formálódott a saját ízlésvilága, kialakultak a munkájára jellemző jegyek: a tűrt orrú fej, vagy a gyűrű a hang nyílása körül.

 

1997-től folyamatosan készít citerákat. Eddig több mint hatszáz hangszer került ki a kezei alól. 1998 óta zsűrizteti is az általa készített hangszereket, amelyek egytől egyig kiváló minősítést értek el. Országos népzenei minősítésen szóló előadóként Arany-díjat kapott, majd a Magyar Kézműves Remek díj átvételét követően 15 évnyi alkotás után elnyerte a kitüntető Népi Iparművész címet. A Mesterségek Ünnepéről már évek óta nem hiányzik.

 

Nem csak hazánkban sikerült ismertségre szert tennie, hanem Lengyelországban, Litvániában, Olaszországban, valamint Japánban, Amerikában, Costa Rica-ban is ismerté lett a Szakál-féle citera. Sőt, azon kevesek egyike között tudhatja magát, akik részt vettek a Baden-Württembergben megrendezett Duna konferencián, ahol szintén szerepeltethette a míves hangszereit.

 

Manapság is látható-hallható László muzsikája, elsősorban baráti összejöveteleken, vásárokon. Igyekszik minél szélesebb körben népszerűsíteni a hangszert, életben tartani a hagyományokat. Ezt a bizonyos hagyományt annyira fontosnak tartja (hiszen 1910-től mindig volt Hódmezővásárhelyen citerakészítő), hogy szeretné a mesterséget tovább örökíteni. Családi berkeken belül ugyan nem lehetséges a szakma utódlása, de már „kinézte” magának az utódját, aki méltó követője lehetne a neves elődöknek.

 

A mesterség átadásán kívül már csak egyetlen nagy vágya van, amit szeretne beteljesíteni: a Népművészet Mestere címet elérni. Mivel közelében sem érzi azt az időt, hogy visszavonuljon – hiszen még sokaknak szeretne örömet okozni a zenéjével és a citerájával – cseppet sem tűnik lehetetlennek e kitüntető cím birtokosává válnia. Az pedig nem is kérdés, hogy aki ilyen alázattal és szeretettel fordul egy mesterséghez, megérdemli, hogy a szakma is megbecsüléssel tartsa számon művelői körében.

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
Németh Emilia
 

Olvassa el ezt is!

Ez történt Hódmezővásárhelyen 2013-ban -  Január

Ez történt Hódmezővásárhelyen 2013-ban - Január

Zacskós víz, két újévi újszülött, utcai támadás, Népkert állomás régi fényben, szülőtartás per, báli szezon nyitás, sikeres kézilabda kupa, évértékelő kulturális attaséval, bolti rabló, Bessenyei-díj, megölte édesanyját. És még sok más!
Horgászok figyelem!- Jelentős változások jönnek

Horgászok figyelem!- Jelentős változások jönnek

Több ezer vásárhelyi horgászt érintő változások lesznek január elsejétől. Változik többek között a fogási mennyiség, szigorodik a naplózás.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.